Aktuális

Fel akarta gyújtani utastársait, előzetesbe került

Előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség SZ. L.-t, aki pár nappal ezelőtt fel akarta gyújtani utastársait a váci vasútállomáson.

Előzetes letartóztatásba került Sz. László, aki a gyanú szerint több vonatra várakozót is inzultált, veréssel és megöléssel fenyegetett a váci vasútállomáson. A férfi március 20-án este 10 körül keveredett szóváltásba egy párral a vasútállomáson azok etnikai hovatartozását firtatva, majd elővett egy félliteres, benzint tartalmazó palackot kabátjából, annak tartalmával a sértettek ruháit leöntötte, majd egy parázsló cigarettacsikket dobott feléjük. A benzin szerencsére nem kapott lángra, a csikket a vasútállomás biztonsági őre taposta el. Lászlónak ez sem volt elég, egy nála lévő 20 centis késsel még meg is fenyegette a párt.

Lászlónak két társa is volt, akikkel később egy harmadik személyt is inzultáltak, szintén etnikai hovatartozása miatt. László a nála lévő késsel a kezében kérte számon a vonatra várakozó H. T. E.-t, aki a szúrásra emelkedő kezet látva elrohant, a gyanúsított pedig utána szaladt, kezében a késsel. A filmes jelenetnek a vasúti biztonsági őr vetett véget, aki visszatartotta a férfit a rendőrök kiérkezéséig. Lászlót ekkor még nem vették őrizetbe, így megpróbált elrejtőzni, de a hatóság körözést adott ki ellene.

Sz. L. a támadást próbaidő alatt követte el, ezért döntött úgy a Budakörnyéki Járásbíróság, hogy elrendeli előzetes letartóztatását.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top