Én egyik képemen sem vagyok rajta, csak a lelkem – így tört ki a komlói cigánysorról Orsós Teréz

Alsóban Orsós Teréz nem szerette a rajzórákat. Tehetségtelennek érezte magát, csupa kínlódás volt azt és úgy rajzolni, ahogy a tanítónő megszabta. De a hatvanas években a komlói Kossuth aknai cigánytelep általános iskolája nem az a hely volt, ahol egy kislánynak szava lehetett a tanítónővel szemben.

Így Orsós Teréz végigszorongta a rajzórákat. Pedig

otthon szeretett rajzolni, bár a hatalmas családban se ceruzára, se rajzlapra nem jutott. Volt helyette vörös tégladarab, amivel remekül lehetett az úttestre képeket csinálni. Az eső meg radírozott.

Történetünk főszereplője beás cigány családba született, édesapjának már hat, anyjának három gyereke volt, amikor a szülők összekerültek. Lett még hat, közülük a legkisebb, Teréz. Vakarcsnak is hívták a családban.

Terézék egy szoba-konyhában laktak, apja bányászként dolgozott, amíg a szilikózis fel nem parancsolta a föld alól, anyjának pedig a rengeteg gyerek ellátása mellett időt kellett szorítania a földre, ahol kukoricát, krumplit termeltek, jobb években disznót is tartottak.

“A Kossuth aknai cigánytelep nem szegénysor volt, több magyar család is élt ott, emeletes házak épültek. Így nem éreztem magam nyomorban, de játék közben a telepen mindig rengeteg élmény ért” – emlékszik mosolyogva Orsós Teréz a komlói gyerekkorra.

Ha meg kell dolgoznia a 15. gyereknek, hogy neki is jusson elég figyelem, akkor Teréz megtehette, mert szülei az ötödik osztálytól átíratták Komló egyik legjobb iskolájába, a belvárosban működő Kökönyösi Általános Iskolába. “Hárman voltuk csak cigányok az új osztályban, nagyon izgalmasnak, újnak tűnt minden, egyedül a rajzórától féltem, de rettentően” – így mondja most Teréz.

Ha egy ötödikes kislány rettentően fél, még az is megfordul a fejében, hogy az egész rajzórát a vécében tölti, de aztán Teréz erőt vett magán és beült az órára, hogy megtörténjen a csoda.

Mert másnak nem lehet nevezni, hogy az új rajztanár – nevezzük nevén: Koltai Magdolna – felismerje, hogy az addig rajzból kettes kislány mire képes, ha szabadjára engedheti a fantáziáját.   

Terézt rögtön az első feladat váratlanul érte, Koltai Magdolna ugyanis azt kérte a komlói gyerekektől: mindenki rajzolja le, mit gondol a bányászatról.  Bármit rajzolhatott, “csak” fantáziára és kézügyességre volt szükség, rajzlap és ceruza volt.

A 11 éves Orsós Teréz pedig megismerte a sikert, az óra végén az ő rajzát szögezte ki a táblára a tanítónő, mint az osztály legjobban sikerült munkáját. Onnantól nem volt megállás.

Koltai Magdolna szárnyai alá vette a kislányt, zsírkrétát, pasztellkrétát adott a kezébe, és arra kérte, a cigányok életéről, kultúrájáról készítsen képeket. Egy idő után már előkerült a tustinta is és Teréz a festés technikájával ismerkedett, pedig korábban gyűlölte, hogy a folyékony színek összefutnak a papíron.

Jól haladt, megnyerte az Országos Gyermekrajz Versenyt, aranyoklevelet kapott és balatoni jutalomüdülést. 12 éves volt, amikor Pécsett kiállítást rendeztek a képeiből. A megnyitóra nem jöttek el a szülei. “Tiszteletben tartottam a döntésüket” – mondja ma Teréz diplomatikusan. Akkoriban azonban nem mindig viselte belenyugvással a felnőttek akaratát és a hetedik osztály elvégzése után ellenállt a szülői intelemnek. Eszét vette a szerelem. Nemcsak az eszét vette el, de az iskolát és a festést is abbahagyatta Terézzel a fiú.

Szinte még gyerekek voltak, amikor egy, a Kossuth aknai cigánytelepen saját erőből felhúzott víz és villany nélküli viskóba költözött a pár. Szülei nagyon megharagudtak a legkisebb lányukra, Teréz már a második fiát szülte, mire az anyja megenyhült és megengedte, hogy a fiatalok beköltözzenek az Orsós család házához tapasztott nyári konyhába – ahová legalább a villany be volt vezetve.

Teréz elindult visszaszerezni a gyerekkorát és öt év után felkereste Koltai tanárnőt, aki újra nyitott szívvel fogadta. Azt javasolta, indítsanak közösen egy rajzszakkört felnőtt cigány embereknek. A fiatal nő újra elkezdett festeni, nem sokkal jobb körülmények között, mint gyerekkorában. Anyaként az általuk épített viskóban is csak este jutott ideje a művészetre, mikor a Kossuth aknai cigánytelepen mindenki aludni tért.

Egy kanálba zsírt tettem, abba állítottam a kanócot. Alig volt fénye, így nagyon közel kellett tartanom a papírhoz. Persze vigyázni kellett, nehogy túl közel fessek a fényhez, mert akkor zsír cseppent a lapra.

Nagyon kell vágyni festeni annak, aki mécsvilágnál áll neki, ám Orsós Teréznek nem voltak kétségei. “Felszabadított, hogy festhettem” – mondja, pedig a környezete nem volt biztos Terézben. A telepen sokan művésznőnek hívták, de Teréznek a gúny sem esett rosszul, valóban úgy érezte, művészet az, ami a lapról vagy vászonról visszanéz rá.

A fiatal nő képei túljutottak Pécsen és Baranya megyén is, a Móra kiadó kereste meg, hogy A cigány bölcsődal című könyvet illusztrálja. Kedvére való munka volt, bár az élete nem lett könnyebb, mert férje elhagyta. Komló vezetése segített Orsós Terézen, a kétgyermekes, egyedülálló anyának 1979-ben kiutaltak egy műteremlakást, két félszobával. Bár elment takarítani a vasútállomásra, abból a pénzből örülhettek, ha enni jutott, bútorra nem tudtak félretenni.

“Beköltöztünk az üres lakásba, mert nem volt semmink, ám pár napra rá jött az értesítés, kifizetik a könyvillusztrációért járó pénzt. 12 ezer forintot kaptam, ebből tudtuk befizetni a bútort” – emleget isteni segítséget Teréz. Az időzítés mindenesetre remek volt és Orsós Teréznek 23 éves korára lett végre saját fürdőszobája.

Férje újra megjelent az életükben, “visszafogadtam, mégis csak a gyerekeim apja” és még öt évig voltak együtt, miközben két újabb fiuk született. Négy gyerekkel már kevés volt a két fél szoba, mire egy nagyobb lakást utalt ki a tanács, férje már nem élt Terézzel. “Jött egy magyar fiú, nagyon odavolt értem. Gondoltam, ha egy cigány férfival nem jött össze a boldogság, összejön majd egy magyarral.” Ezzel a férfival is öt évet éltek együtt, lett egy ötödik fiú, a hatodik gyermek viszont lány lett.

A rendszerváltás Orsós Terézt hat gyerekkel, férfi – és fizetett tartásdíj – nélkül érte.

A kicsiket nem tudta kire hagyni, így munkát sem vállalhatott, mert a vasútállomáson gyakran volt éjszakai a műszak. Előfordult olyan félévük, amikor csak a képek eladásából keresett egy kis pénzt, mások erre tán azt mondanák, lenullázódtak, Teréz csak annyit mond: “ültem, és potyogtak a könnyeim.”

Végül folyósítani kezdték a családi pótlékot, Teréz főállású anya lett, majd, mire a gyerekek nagyobbak lettek, az asszony Pécsett talált munkahelyet. A Fogd a kezem alapítvány kínált állást, amihez elvégzett egy gyermek- és ifjúságvédelmi képzést. Sokszor az alapítvány vendégszobájában aludt.

Bárhová is vetette a sors, Orsós Teréz mindig festett. “Sok mélyponton segített át a festés. Volt, hogy két hétig nem festettem, de olyankor már odakacsintottam a festőállványra.” Sorra jöttek a kiállítások is, Pécs és Budapest után egyre nagyobb híre lett képeinek. Genftől Londonig, New Yorktól Pekingig rendeztek tárlatot a munkáiból. 1992-ben Habsburg Ottó és fia György nyitották meg a bajai kiállítását. Igaz, ehhez az is kellett, hogy Teréz újabb és újabb technikákkal találkozzon.

Amihez pedig az kellett, hogy 1989-ben a Zsigó Jenő vezette fővárosi roma önkormányzat megcsinálja az első cigány képzőművészeti tábort. Végre egész nap festhetett, tanulhatott, mert volt a táborban, aki vigyázott a gyerekekre. Itt tanult meg olajjal festeni, utána azonnal el is osztogatta a temperáit, mert az olaj “sokkal élethűbben mutat.”

Évekig járt vissza gyerekeivel a táborba, közben pedig élte a magyarországi romák életét.

Az iskolában és a munkahelyeken is nehéz volt. Ahol nem ismernek, a mai napig érzem az előítéletet. Ahol ismernek, ott szeretnek.

Szerencsére Orsós Teréz sokfelé ismerik, nem véletlen, hogy egy 2007-es pekingi kiállításon a magyar miniszterelnök Teréz képeivel büszkélkedett Szun Csie-csengnek, a Kínai Népköztársaság kultuszminiszterének, 2012-ben pedig Pécs városa Pro Communitate emlékéremmel ismerte el munkáját.

“Én egyik képemen sem vagyok rajta, csak a lelkem” – mondja Teréz, aki illusztrált lovári bibliát éppúgy, mint a fővárosi rendőrség kiadványát.

Festményei tele vannak élettel és színnel. Korábban a művészettörténészek naív festőként tartották számon, ma azonban inkább úgy tartják, progresszív és radikális, amit Orsós Teréz a vászonra teremt.

Illetve manapság nem csupán a vászonra, mert felkérte a Kecskeméti Filmgyár, hogy illusztrálja a készülő Cigány népmesék animációs filmsorozatát. Orsós Teréz pedig fest, rajzol és mesél. Arról, hogy milyen, amikor egy cigány nő lehetőséget kap a kibontakozásra.

Orsós Teréz legfrissebb kiállítása március 15-én nyílt meg az ENSZ New York-i központjában.