Aktuális

Így lesz a tolvajból rabló

Egy 33 éves férfi a Keleti pályaudvarnál szendergő Fülöp-szigeteki turistákat akarta meglopni, rablás és életveszélyes sérülés lett a vége.

Vádat emelt az ügyészség az ellen a 33 éves férfi ellen, aki tavaly májusban, egy hajnali órán a Keleti pályaudvarnál szemelt ki magának két Fülöp-szigeteki turistát. A külföldi utazók a prágai vonatra vártak, és úgy döntöttek, nem vesznek ki szállást, hanem inkább a pályaudvar közelében töltik el az éjszakát, és várják meg a vonat indulását. Egy VII. kerületi pékség fedett teraszán helyezkedtek el. Egyikük vállalta, hogy ébren marad és vigyáz a csomagokra, a másik pedig elaludt.

A vádlott hajnalban vette észre a teraszon pihenő két férfit, odament hozzájuk, és megpróbált az ébren lévő sértettel szóba elegyedni, aki nem volt túl közlékeny, álmos volt.

Az éberség hiányát használta ki a bűnöző, aki felkapta a sértett melletti utazótáskát, melyben mintegy félmillió forintnyi érték volt. A turista utánafutott, és amikor utolérte, dulakodni kezdtek. Innen számítja az ügyészség is a lopás helyett a rablás megvalósulását. A dulakodásban ráadásul a turista a földre esett, és a fejét a betonba ütötte.

Társa is felébredt és kórházba vitte a sérültet, az elkövetőt pedig a rendőrség beazonosította. A Fővárosi Főügyészség a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, valamint rablás bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását, valamint annak megállapítását indítványozza, hogy a többszörös visszaesőnek minősülő férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top