nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Autóbalesetben elhunyt Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos

Autóbalesetben elhunyt Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos

Janza Richárd, a 21 éves világbajnok kajakos tehetség egy éjjeli, budapesti autóbalesetben vesztette életét.
NLCafé
f Ajánlom

Elhunyt Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos. A 21 éves versenyző halálhírét a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közölte a honlapján.

Az MTI úgy tudja, hogy a fiatal sportoló – aki a tavalyi, duisburgi világkupán harmadik lett a felnőttek között 5000 méteren – egy éjjeli, budapesti autóbalesetben vesztette életét.

A Tények értesülései szerint, az ifjúsági világbajnok sportoló egy illegális gyorsulási verseny áldozata lehetett. Janzáék autója a pirosnál állt, egy másik – valakivel versenyző – autó hatalmas sebességgel csapódott bele az álló autóba, amelyben mindkét utas meghalt. Ez pedig a hajnali Szentendrei úti, két halálos áldozattal járó baleset, amelynek az okozóját már őrizetbe vették.

Megosztás Facebookon