Aktuális

“Idegesek és fáradtak vagytok, és állandóan rohantok” – így lát minket Éva, a fodrász

Nők, férfiak és gyerekek járnak hozzá, lassan harminc éve nyír hajat Éva, a fodrásznő. Kezdetben az anyukája üzletében dolgozott, lassan 18 éve már, hogy egy kisvárosban saját szalont nyitott. Mindig kedves, mosolygós, igyekszik leplezni, ha valami bántja, mert a vendégek a vidám fodrászokat szeretik. És a fodrászok milyen vendégeket szeretnek? Kiderül!

Elmondom név nélkül” című cikksorozatunkban egy-egy szakma szókimondó képviselője beszél a mindennapjairól, a főnökeiről, rólunk, “ügyfelekről” és bármiről, amiről olyan véleménye van, amit névvel nem vállalhat. Nem azért, mert ne lenne valós, hanem mert nagyon is az. Itt tabuk és cenzúra nélkül beszélhetnek a minket körülvevő valóság sokszor rejtett oldaláról – hiszünk benne, hogy csak így érdemes.

Milyenek a kuncsaftok, akik hozzád jönnek?

Leginkább türelmetlenek. Általában idegesek és fáradtak vagytok, állandóan rohantok. Az a világ, amikor előre bejelentkeztek a vendégek, lassan teljesen eltűnik, egyedül a nyugdíjasok megbízhatóak, ők hetekkel előre telefonálnak. Épp így tűntek el a rendszeres vágások, szárítások, frizurák. Régebben sok olyan vendégem jött, aki hetente fix napra be volt írva, mert nem akart otthon bajlódni a frizurájával. Ma a legtöbben festenek is otthon, mert az olcsóbb, mindenki igyekszik spórolni. És szinte soha nem kell már alkalmi frizurákat készíteni, már csak esküvőre rendelnek ilyet. Ez is a szegénységgel függ össze szerintem.

A karácsonyi meg az ünnepek előtti hajrá megvan még? 

Á, az is teljesen kiszámíthatatlan. Évek óta hullámzó, idén például nagyon sokat malmoztam az üzletben, már az ünnepek sem csábítják szépítkezésre az embereket. Aki viszont jönni akar, az azonnal akarja. Beugrik, és meglepődik, ha rögtön nem vállalom el, mert vannak nálam. Pedig én rugalmas vagyok, reggel korántól szinte bármeddig bent maradok az üzletben, ha van vendég. Kell a pénz, drága a bérleti díj. Sokszor egész napra csak két férfihajvágás jut, az pedig nem nagy összeg. Árat viszont nem akarok emelni, mert akkor tuti máshová megy a vendégek nagy része.

Elvárják a vendégek, hogy beszélgess velük?

Persze, de ez alap. Egy fodrászüzletben jól kidumálhatja magát mindenki, elmesélheti, mi történt vele aznap, mi van a gyerekeivel, az unokáival. Rendszeresen cserélünk recepteket is, a főzés-sütés is állandó téma. Érdekes, a kudarcokról, válásokról általában csak utólag hallok, a rossz dolgokkal nem dicsekszik senki. Fura dolog ez. Általában nagyon más egy ember élete valójában, mint amilyennek látszik…

Fotó: Gordon Coster/LIFE
Fotó: Gordon Coster/LIFE

A férjüket, feleségüket szidják a kuncsaftok?

A férjek nem szoktak rosszat mondani a feleségükről, fordítva többször előfordul. De ahhoz azért régebbi ismeretség kell, hogy a magánélet szóba kerüljön. Volt már olyan, hogy láttam egy nőn, hogy nagyon szomorú, és megkérdeztem, mi bántja. Már hosszú évek óta hozzám járt, nagyjából tudtam a munkájáról, a gyerekeiről. Én is meglepődtem, hogy elsírta magát a kérdésemre, és elmondta, hogy válnak. Sajnáltam, meghallgattam, de ennél többet nem tehetek. Igyekszem egyébként mindenkivel beszélgetni, de vannak, akik nem igénylik, mert folyamatosan be nem áll a szájuk. Őket energiavámpíroknak hívom, nagyon elfárasztanak. Csapongva beszélnek mindenfélét, akár zúg a hajszárító, akár nem. Néha ühümmölök, és ennyi, örülök, amikor végzünk. Egyébként a vendégeim nagy része kedves, érdeklődnek felőlem is, sokan szoktak hozni valamit ajándékba, csak úgy. Sütit, csokit vagy a kedvenc ételemet. Ezen mindig nagyon meghatódom, ez azt jelenti, hogy szeretnek, legalábbis én így fordítom le. Ja, és sokan politizálnak, szidják a kormányt, dühösek. De én nem vitatkozom senkivel semmiről, remekül tudok bólogatni is, ha kell, a véleményemet meg megtartom magamnak.

Gyerekek is jönnek?

Persze, és őket nagyon imádom, sokszor egész családok jönnek fodrászkodni. A gyerekekkel nagyon jól elvagyok, lehet egész pici meg kamasz is, mindig istenien eldumálunk. És soha nem kritizálom azt a frizurát, amit kiválasztanak maguknak, csak annyit kérdezek, hogy a szülők beleegyeztek-e. Ha valaki pink csíkokat akar, azt megcsinálom, de nem szívesen vágok például kopasz csíkokat egy kisfiú hajába, csak akkor, ha az anyukája is rábólint. Mondjuk ezek a szélsőségek. Kevés dolog van, amire nemet mondok, például nem festek át egy fekete hajat szőkére, mert a durva hidrogénbombától tönkremegy a haj. Akkor lehet mást keresni, ezt nem vállalom. Persze, az a legjobb, amikor szabad kezet kapok.

Van olyan, hogy valaki teljes egészébe rád hagyja, azt mondja, csinálj, amit akarsz?

Szerencsére igen, az az igazi alkotás. Imádom kitalálni, hogy mi állna neki jól, milyen szín, milyen forma. A végére mindketten elégedettek vagyunk, a vendég örül, mert tetszik neki, én pedig élvezem az ő örömét. 

Van olyan vendéged, akit nem szeretsz?

Persze, de ezt igyekszem nem kimutatni. Van egy idősebb pasas, néha alig lehet leállítani az udvarlását. A múltkor megkérdezte, hogy megcsókolhat-e, mondtam neki, eszébe ne jusson! Őt például ki nem állhatom. Aztán van egy gonosz öregasszony is, szerencsére ritkán jön. Állandóan szidja a szomszédait, a családját, meg az egész világot. Sajnos, nem engedhetem meg magamnak, hogy őket ne vállaljam el, úgyhogy kibírom.

Vannak furcsaságok, amik jellemzőek a vendégekre?

Eléggé sznobok vagytok, ami fura, de már megszoktam. Várj, mondok egy példát: vannak olyan saját márkás termékek, amik szerintem tök jók, és szívesen használom ezeket: hővédő krémek, egyenesítők, vaxok. De észrevettem, hogy a legtöbb vendég fanyalog, ha csak ilyenek vannak a polcon, hajlakkból is általában többfélét veszek, mármint többféle márkát, mert a vendég akkor boldog, ha az ismert típust kenem a hajára, pedig az sokszor rosszabb, mint egy-két olcsóbb társa. Mindegy, alkalmazkodom. Van egy idősebb úr, aki festeti a haját, mert zavarja, hogy ősz. Először kérdezte, hogy elvállalom-e, mondtam, hogy persze. Ha ő így jobban érzi magát, akkor megcsinálom. De ez azért nem szokványos. 

Külsőre el tudod dönteni, hogy milyen típusba tartozik egy ember?

Nem mindig sikerül, de általában nem csal a szimatom. Aztán néha nagyon meglepődöm, mert egy beszélgetés során elszólja magát az illető, és kiderül, hogy nagyon mellélőttem. Nemrég egy férfi behozta a fiát is, és kiderült, hogy van saját jachtjuk, és Hawaiin szoktak nyaralni. Ránézésre csöppet sem voltak tehetősek, de kiderült már ennek a fordítottja is. Manapság ruha alapján nehéz megítélni, hogy gazdag-e az illető, vagy éppen szegény.

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images/Sean Gallup)
Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images/Sean Gallup)

Követed a trendeket? Ez fontos?

Mindenképp, igyekszem tisztában lenni azzal, hogy mi a divat, mik a legmodernebb technikák, eszközök. Interneten is nézem ezeket, olvasok fodrászszaklapokat. Nem állítom, hogy minden újdonságra vevő vagyok, de érdemes utánajárni. Fiatalabb koromban még elmentem versenyekre is, ma már nem. De a tájékozottság fontos!

Vannak olyanok, akik reklamálnak?

Hú, persze. Épp a minap felhívott egy pasi, hogy annyira szar lett a haja, hogy alig mer az utcára menni. Azért nem értem, mert pont úgy vágtam le neki, mint mindig, és amikor elment tőlem, akkor nem volt semmi baja. Aztán két héttel a vágás után felhívott, és üvöltözött, végül lecsapta a kagylót, és azt mondta, hogy nem jön többet.

Szerintem csak ki akarta tölteni a dühét, és az én telefonszámom került elé. De volt már olyan nő is, aki dauert reklamált, mert szerinte túl gyorsan kijött a hajából, én állítottam, hogy sokkal régebben csináltuk, mint ahogyan ő emlékezett, de aztán feladtam, és megint megcsináltam. Magamban jót kuncogtam. Aztán jött a sógornője, aki azt mondta, hogy tiszta hülye, nem kell vele foglalkozni.

Kik a kedvenceid?

Nézd, én alapvetően nagyon szeretem a munkám, és tényleg igyekszem itt jól érezni magam, az üzletben nem foglalkozom a privát bajaimmal. Örülök, mert a vendégeim általában boldogan és csinos frizurával távoznak, ez pedig engem is feltölt. Vannak, akik már-már a barátaim. Velük szívesen beszélgetek, többet is tudunk egymásról, mint az átlagvendéggel. A gyerekeket is imádom, és sok kutyás vendégem van, talán ők a kedvenceim. Persze kutyafrizura nincs, ilyenkor csak a gazdik szépülnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top