nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Dragomán György: Az erőszak olyan, mint egy nyelv. Nem gondolkozol rajta, csak beszéled

Dragomán György: Az erőszak olyan, mint egy nyelv. Nem gondolkozol rajta, csak beszéled

"A hatalom akkor válik öncélúvá, amikor nem tartja elképzelhetőnek feladni a saját hatalmi pozícióját" – mondja világhírű írónk, Dragomán György, akinek leghíresebb, Ceaușescu Romániáját bemutató regényéből, a több mint 30 nyelvre lefordított A fehér királyból most angol science fiction film készült. A premier apropóján beszélgettünk az íróval az erőszak és a hatalom természetéről, valamint a film és a könyv viszonyáról.
TóCsa
f Ajánlom

Amikor eladtad a jogokat, nem féltél attól, hogy majd jönnek a filmesek, és elrontják a könyvedet?

Ez benne volt a pakliban. Filmet csinálni nem egyszerű folyamat. A fehér királyból is akartak már filmet készíteni a németek, a románok és a magyarok is, végül az angoloknak jött össze.

Volt vétójogod?

Eldönthettem, kivel kötök üzletet és kivel nem, és a szerződéskötés után már nem akartam beleszólni se a forgatókönyvbe, se a színészválasztásba, se semmibe. Azt akartam, hogy a lehető legszabadabban, tőlem függetlenül megcsinálhassák a saját filmjüket. Én közben már a következő könyvemmel voltam elfoglalva.

Nem akartál részt venni a filmváltozat készítésében?

Az elején megkérdezték, hogy szeretném-e írni a film forgatókönyvét, és én mondtam, hogy nem. Ezt a sztorit egyszer már megírtam, eszem ágában sem volt újraírni. Minden könyvemben rengeteg munka van, minden figurám mögött ott van egy teljes kitalált világ, és amikor végre azt mondom, hogy kész vagyok, akkor végleg elengedem.

Dragomán György: Az erőszak olyan, mint egy nyelv. Nem gondolkozol rajta, csak beszéled

Fotó: Dragomán György/Facebook

Nem kérték ki a véleményedet?

Csak néhány dologban. Arról például sokat beszélgettünk, hogy a lövöldözős jelenetben meghaljon-e a macska vagy sem, és én mondtam nekik, hogy ha nem hal meg, akkor annak a jelenetnek semmi értelme.

A forgatásra azért kimentél?

Igen, voltam kint két napot, mivel Magyarországon forgattak. Egy tömegjelenetben egy pillanatra feltűnök benne statisztaként a családommal együtt. Egészen szürreális, hogy évekkel ezelőtt írtál egy jelenetet, és most egy csomó ember dolgozik azon, hogy megpróbálják megcsinálni valahogy. Íróként is jó tapasztalat volt, egyszer majd biztos írok ebből valamit.

Milyen volt először megnézni a kész filmet a díszbemutatón?

Úgy tudtam nézni, mintha nem én írtam volna. Én ebben csak az örömet látom, nem is nagyon tudom megítélni. Előre elhatároztam, hogy semmit nem fogok a filmen számonkérni. Ahhoz nekem kellett volna megírnom a forgatókönyvet, vagy nekem kellett volna rendeznem. Ez egy verzió az én történetemre, én legalábbis így tekintettem rá.

Ahhoz mit szóltál, hogy a romániai rendszerváltás előtt játszódó sztoridból a filmben science fiction lett?

Ezt egy régi interjúmból vették, amiben azt mondtam, hogy A fehér királyt akár sci-finek is lehet tartani, mivel soha nem írom le benne, hogy pontosan mikor és hol játszódik. Az egyetlen támpont, hogy az atomerőmű katasztrófája után, amiből ki lehet találni, hogy a csernobili események idején. Szerintem a könyvemnek lehet egy olyan olvasata is, hogy most játszódik egy olyan Romániában, ahol elmaradt a rendszerváltás, és megállt az idő.

Nagyon filmszerűen írsz, sok éven át újságíróként is dolgoztál a Cinema magazinban. Sosem gondolkodtál forgatókönyvírásban?

Képtelen lennék arra, hogy folyton újraírjam a dolgokat. Volt már rá példa, hogy a regényírásnál is újra kellett kezdenem – például az első könyvemnél egy csomó munkát kidobtam, hogy elölről kezdjem az egészet –, és már azt is nehezen viseltem. Daniel Handlerről, a Lemony Snicket – A balszerencse áradása szerzőjéről tudom, hogy 19 forgatókönyv-változatot írattak vele a könyvéből, majd kirúgták és megíratták valaki mással. Én ezt nem tudnám csinálni. Inkább írok majd filmnovellákat, amikből egyszer talán valaki ír egy forgatókönyvet.

A fehér király című könyved abból a szempontból hálás alapanyag, hogy filmnyelvileg olyan, mintha egymással lazán összefüggő jelenetek gyűjteménye lenne, amiből relatíve könnyen ki lehet hagyni részeket anélkül, hogy a fő szál sérülne.

A regényírásnál az idő kérdése a legfontosabb. Miután már átláttam, hogy itt másfél évet akarok átfogni egy kiskamasz szemszögéből, eldöntöttem, hogy csak azt akarom elmesélni, ami izgalmas. Ez a fiú, Dzsátá szeret sztorizni, és csak azokat a sztorikat meséli el, amik izgalmasak. A máglya című regényem főszereplője már idősebb, ő már képes befelé figyelni, és arról mesélni, amit gondol.

Nekem a filmben kissé furcsa volt, hogy mintha a rendezők folyton rácsodálkoztak volna a történet erőszakos elemeire, míg nálad a könyvben az erőszak szinte olyan természetességgel tör ki, mint amikor valaki levegőt vesz…

Ez a különbség aközött, hogy a diktatúrát belülről vagy kívülről látjuk. Ők valószínűleg kívülről nézték. Gyerekként ez a fajta erőszaknyelv nekem teljesen természetes volt, és az egész regény arról szólt, hogy ez normális. Én így írtam meg, aztán ahány olvasó, annyi olvasat.

Nehéz egy regényben az erőszakot hitelesen ábrázolni?

Az erőszak olyan, mint egy nyelv. Nem gondolkozol rajta, csak beszéled. Az igazi erőszak természetesen jön, nincs átgondolva. Nem döntöm el, hogy meg foglak ütni, csak megütlek. A zsigeri erőszak kontroll nélküli, nem tudatos. Azt az állapotot kell pontosan megfogalmazni, amikor te is ütsz és téged is ütnek. A filmekben Tarantino és Scorsese tudja igazán hatásosan bemutatni.

Dragomán György: Az erőszak olyan, mint egy nyelv. Nem gondolkozol rajta, csak beszéled

Fotó: Dragomán György/Facebook

Dzsátá, A fehér király kamasz főszereplője mennyire vagy te?

Mindig azt mondom, hogy húsz százalék, de a félelmeiben száz. Nekem is volt fúvócsövem, csúzlim, bicskám. Igazi lakótelepi gyerek voltam.

A nyolcvanas évekbeli Erdély tényleg annyira erőszakos hely volt, ahogy azt a könyvben bemutatod?

Marosvásárhely annyira azért nem volt erőszakos, de sokakkal beszéltem már, akik azt mondták, hogy pontosan ilyen volt. Nagyon erőszakosak voltak a tanáraink. Nem bántottak, de folyton veréssel fenyegettek minket. A leghatásosabb erőszak az, ami meg se történik. Egyszerűen csak félsz attól, hogy bármikor megtörténhet, ha valami olyat csinálsz. Erről szólt az életünk. Nekem is tört a kezemen pálca, vágták hozzánk a tanárok a kulcscsomókat…

Ha egy gyerek ilyen környezetben nő fel, akkor felnőve maga is erőszakossá válik?

Ha eljut arra a szintre, hogy ő is elköveti, akkor már nagyon nehéz lesz ebből kijönni. Megtanulja a nyelvet, elkezdi beszélni, és akkor már nem is fog tudni más nyelven beszélni, mert ez a nyelv működik. Ha valaki ilyen környezetben nő fel, abból nagyon nehéz kijönni. Ezek a reflexek benne maradnak. Mondok egy saját példát. Gyerekkoromban fontos volt a tülekedés. Mindenhová tülekedni kellett: a buszra, a vonatra, a boltba… Az iskolába sem úgy mentünk be, mint a mai gyerekek, hanem az udvaron kellett állni, és amikor csengettek, akkor kellett bemenni. Persze mindenki egyszerre indult meg. Később egyetemistaként voltam egy olasz sítáborban, vártunk a buszra, álltak az emberek szépen sorban. Fáradt voltam, megjött a busz, és hirtelen rájöttem, hogy én vagyok fent az első. Ennyire működött a könyöklés. Azt hittem, hogy én ezt a nyelvet már elfelejtettem, de rájöttem, hogy még mindig beszélem.

Mit gondolsz, a mostani magyarországi történések vezethetnek egy olyan világ irányába, amit A fehér királyban bemutatsz?

A nyelv nagyon erőszakos lett. Ha megnézel mondjuk egy kommentfolyamot a Facebookon, láthatod, hogy milyen gyorsan lesznek az emberek hiperagresszívek. Nem kell ehhez politikai téma, akár egy kenyérsütésről szóló poszt alatt is. Olyan dolgokon tudnak összeveszni, hogy az elképesztő. Mindig háborúról beszélünk, a nyelvben folyton harcolunk. A politikai nyelv különösen harcos lett, de az újságírói is. Nézd meg a címeket a sajtóban, és azt fogod látni, ott is tombol az erőszak. Például nem azt mondják, hogy bírálta, hanem azt, hogy helyre tette. Mindenki belerúg valakibe, bemos neki egyet…

A verbális erőszak könnyen átfordulhat valódiba?

Nem feltétlenül, de megteremti annak feltételeit. A gyerekkorom nagy része is verbális erőszakkal telt, de ez a verbális erőszak megteremtette a fizikai erőszak feltételeit. Ha eleget mondják neked, hogy meg fognak verni, akkor elhiszed, hogy meg fognak verni. A nyelv teremti meg az erőszak lehetőségét. A kultúra arról szól, hogy leválasszuk az erőszakot a nyelvről, és a gyereket megtanítsuk, hogy nem ütni kell, hanem beszélni. Ha megtelik a nyelv erőszakkal, akkor újra összekötjük a kettőt egymással.

Dragomán György: Az erőszak olyan, mint egy nyelv. Nem gondolkozol rajta, csak beszéled

Dragomán György és felesége, Szabó T. Anna

Fotó: Dragomán György/Facebook

A mostani hatalom emlékeztet téged arra, amit gyerekkorodban láttál?

A hatalomnak magát minden eszközzel korlátoznia kéne. Itt most túlhatalom van. A hatalomnak nem az a dolga, hogy mindenbe beleszóljon, hanem az, hogy működtesse a rendszert. Magyarországon – és persze sok helyen a világban – a hatalom túl komolyan veszi önmagát. A hatalom akkor válik öncélúvá, amikor nem tartja elképzelhetőnek feladni a saját hatalmi pozícióját.

A hatalommal szemben mindig kritikusan kell fellépni?

Igen. Ha valaki hatalmat kap, nagyon könnyen elhiheti, hogy ő arra tényleg méltó, pedig a hatalom egyik jellegzetessége épp az, hogy könnyen pótolható. A korona bárki fejére feltehető, és akkor ő lesz a király.

Tudsz azért pozitív példákat mondani a hatalom működésére?

A skandináv demokráciák viszonylag jól korlátozzák a hatalmat. Hiszek a nyilvánosság erejében, valamint abban, hogy azok a társadalmak működnek jól, ahol a hatalom minimális, és abban a pillanatban, hogy valaki ragaszkodni kezd hozzá, el is veszíti azt. Én csak annak adnék hatalmat, aki tényleg nem akarja, és aki ebben a felelősséget látja, nem a lehetőséget. Aki élvezi a hatalmat, annak nem jár.

Szerinted ez egy megvalósítható út, vagy pusztán idealizmus?

Egyrészt idealizmus – íróként megengedhetem magamnak, hogy idealista legyek, másrészt meg eltelt majdnem száz év újabb világháború nélkül. Mégis csak voltak pozitív változások a világban. Persze amikor épp nincs diktatúra és háború, akkor is van baj. Például a korrupció. Meggyőződésem, hogy a diktatúrák a korrupcióban élnek túl, és azáltal próbálnak visszaszivárogni.

El tudod képzelni, hogy valaha nyílt színen támogass egy politikai pártot?

Sajnos nem. Nagyon sokat írok a hatalom természetéről, és ha a politikusok ezt figyelmesen elolvassák, abból sokat profitálhatnak. Nem tudok támogatni valakit, aki akarja a hatalmat. Szavazni sem szoktam. Annak idején megfogadtam, hogy majd akkor fogok szavazni, ha nyilvánosak lesznek az ügynökakták. Akkor még azt hittem, ez pár éven belül bekövetkezik majd.

Young adult sci-fit csináltak Dragomán bivalyerős könyvéből

Az Alex Helfrecht – Jörg Tittel rendezőpáros csupán Dragomán György több mint harminc nyelvre lefordított könyvének vázát vette kölcsön, hogy a regény lényegét kidobva készítsenek egy felszínes adaptációt.

A fehér király című könyvről ezer helyen leírták már, hogy miért olyan nagyszerű, és miért annyira találó látlelet a diktatúrák természetéről, kontrollmániájáról és erőszakosságáról, de a belőle készült angol filmet látva úgy fest, hogy a rendezőpáros – akik amúgy egy házaspár – ezekből a cikkekből egyet sem olvasott. Ugyan megőrizték a főszereplő tinédzser fiú, Dzsátá nézőpontját, és nagyjából követi a könyv cselekményének főbb pontjait, de valahol pont az a nyers ábrázolásmód, a diktatúrában való élet mindennapi küzdelmei azok, amik áldozatul estek az adaptálásnak. A vicces az, hogy még csak nem is az a film legfőbb gondja, hogy a történetét áthelyezték a rendszerváltás előtti Romániából egy utópisztikus jövőbeni országba, mert ez még működik is, hiszen a hatalom és a diktatúra alapjai nagyjából mindenhol és minden korban megegyeznek. A gond inkább az – ahogy azt az író az interjúnkban is megjegyzi –, hogy a páros nem igazán érti ennek a világnak a működését, és turistaként csodálkoznak rá az ezt uraló korrupcióra, hazugságtengerre és erőszakra. Pedig az sosem jó, ha az alkotók csodálkoznak rá az általuk megteremtett világra, hiszen ez inkább a nézők dolga. Így lesz Dragomán György zseniális jeleneteiből egy erejétől megfosztott képeskönyv, amelynek azért akadnak dicsérhető elemei – például a nagypapát alakító Jonathan Pryce –, de maximum érdekességként működik, adaptációként nem igazán. Mentségként még azt tudom felhozni, hogy legalább a sztori végét nem rontották el, és a végső nagyjelenetben sikerül visszaadniuk valamennyit a könyv eredeti nagyszerűségéből.

A fehér királyt március 9-től vetítik a magyar mozik.

Megosztás Facebookon