Aktuális

Egy időre búcsút inthetünk a napsütéses tavasznak

Hétfőn egy kis időre még megmutatja magát a nap, de aztán a felhőké és az esőké lesz a főszerep. Mutatjuk, milyen időjárásra számíthattok a jövő héten.

Komolyabb lehűlés nem várható, bár néhol lehetnek mínuszok, a nappali maximumok jellemzően 10-15 Celsius-fok körül alakulnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn a változóan felhős ég mellett némi napsütés szinte mindenütt lehet. Kisebb eső, zápor szinte bárhol alakulhat ki, a déli megyékben akár számottevő mennyiség is eshet, főként keleten egy-egy zivatar is előfordulhat. A leghidegebb órákban 2-8 fok lehet, a keleti határ közelében lesz az enyhébb idő. Napközben 8-14 fokig melegszik a levegő.

Kedden a nap első részében az ország északi felén hosszabb, másutt legfeljebb rövid időre süthet ki a nap. Délutántól az északi tájakon is vastagszik a felhőzet. A déli megyékben és a Nyugat-Dunántúlon kisebb eső, zápor előfordulhat. Többfelé megerősödik a szél. A minimum-hőmérséklet mínusz 2 és plusz 4 fok között valószínű, a nappali maximum többnyire 9-14 fok között alakul.

Egy időre búcsút inthetünk a napsütéses tavasznak

Szerdán a Dunától keletre erősen felhős vagy borult lesz az ég, főleg a Tiszántúlon eső, zápor is várható. Ugyanakkor többfelé lesz erős, akár viharos a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és plusz 5, a legmagasabb hőmérséklet 8-14 fok között várható.

Csütörtökön és pénteken inkább napsütéses lesz az idő, csapadék nem valószínű. Csütörtökön a Dunántúlon még néhol erős, másutt és pénteken már inkább csak élénk lesz a légmozgás. A minimumok mínusz 2 és plusz 3 fok között alakulnak. Csütörtökön napközben 9-15, pénteken 10-15 fokig melegszik a levegő.

Szombaton is napos időre van kilátás, csapadék nélkül, de ismét sokfelé megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 1 és plusz 4, a legmagasabb hőmérséklet 11-18 fok között várható.

Vasárnap erősen felhős idő valószínű szórványosan záporral, erős széllel. A leghidegebb órákban 2-7 fok lehet. A nappali maximum 10-15 fok között alakul – írja az MTI.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top