Aktuális

Elhunyt Raymond Kopa

85 évesen elhunyt az aranylabdás, világbajnoki bronzérmes és háromszoros BEK-győztes Raymond Kopa.

A francia Raymond Kopa hosszan tartó betegeskedés után hunyt el. A lengyel bevándorlók gyermekeként Raymond Kopaszewski néven született támadó középpályás Angers-ban kezdte pályafutását, majd a Stade Reimshez került, amellyel 1956-ban spanyol sikerrel zárult BEK-döntőt játszott a Real Madrid ellen.

Sorozatban három BEK-döntőt nyert a Real Madriddal (1957, 1958, 1959) – melyben együtt játszott Puskás Ferenccel és Alfredo di Stefanóval –, és 1958-ban kapta meg az Aranylabdát, amikor a francia válogatottal harmadik lett a svédországi világbajnokságon.
    
Az Aranylabdáért rendezett szavazáson az 1958-as győzelme előtt 1956-ban és 1957-ben harmadik, 1959-ben pedig második volt. A Reimshez 1959-ben tért haza, s 1967-ben vonult vissza.
   
“Én voltam az első francia labdarúgó, aki elhagyta az országot. Akkoriban ezért sokan árulónak tartottak engem” – nyilatkozott korábban.

Nagyszerű cselezőkészségével, kivételes játékfelfogásával, taktikai érettségével tűnt ki, de pályafutása elején alacsony termete miatt nem mindenkit győzött meg.
    
“Amikor 18 éves voltam, a régióból több klubtól, a Lenstól, a Lille-tól, a Roubaix-től és a Valenciennes-től eljöttek megnézni engem, de túl kicsinek találtak” – emlékezett vissza egyik nyilatkozatában a 168 centis futballista.
    
Nagyszerű játékát az 1958-as világbajnokságon a torna legjobbjának járó díjjal ismerték el. A válogatottban 45 mérkőzésen 18 gólt szerzett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top