Aktuális

Felmentették a csongrádi tanárnőt, akit 3 éve rendőrök vittek el

Egy ugrókötelet akart elkobozni a tanárnő, amikor véletlenül hozzáért az egyik diákjához. Büntetőeljárás indult ellene.

Megdöbbentő esetről számol be a Délmagyar. Borisné László Erzsébet csongrádi tanárnő életét évek óta egy bírósági eljárás keseríti.  A Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskolában épp folyosóügyeletet látott el, amikor észrevette, hogy a nyolcadikosok egy ugrókötéllel csapkodják egymást.

A matematika-technika szakos tanárnő odament és elkérte tőlük, még mielőtt valakinek a szemét kicsapja a kötél. De a diákok nem adták oda neki a kötelet, itt a piros, hol a piros játékot játszottak vele.

Reflexszerű mozdulat

“Ahogy ott álltam közöttük, egy reflexszerű mozdulatot tettem a kezemmel hátrafelé, és közben véletlenül hozzáértem a mögöttem álló diákhoz. A kötelet odaadták, én nem tulajdonítottam nagy jelentőséget az esetnek. Sokan látták, ami történt. Órám következett, bementem. Aztán kicsöngetéskor elámultam a következményeken”nyilatkozta a Délmagyarnak a tanárnő.

Borisnét a szünetben azzal fogadta az igazgatónő, hogy azonnal döntenie kell: vagy közös megegyezéssel távozik, vagy az iskola feljelenti bántalmazásért, és azonnali hatállyal felmentik a munkavégzés alól.

Rendőrök mentek érte

Bár az érintett diák szülei nem akarták az eljárás megindítását, az igazgatónő végül feljelentette a pedagógust, és egyben elbocsátotta. Borisné László Erzsébetért rendőrök mentek a lakására. Közfeladatot ellátó személy által elkövetett bántalmazás volt a gyanú.

A bírósági eljárás végén az ügyész is a vádlott felmentését kérte. Tavaly tavasszal a bíróság kimondta, a tanárnő ártatlan. Novemberben a munkaügyi bíróság megállapította, jogtalan volt az elbocsátás, anyagi kártérítést ítéltek meg.

Címlapi képünk illusztráció.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top