Aktuális

Eltűnt Körmendről a pedofíliával vádolt politikus

Körmenden mindenki tényként beszél a volt alpolgármester, Szabó Ferenc és a 16 éves tanítványa viszonyáról, de csak nagyon kevesen mernek a nyilvánosság előtt is megszólalni az ügyben.

Közel húsz évig volt Szabó Ferenc Körmed alpolgármestere, azonban lemondott, miután egy 16 éves lány szülei feljelentést tettek ellene, ugyanis állításuk szerint a férfi viszonyt folytatott lányukkal.

 Az ATV ellátogatott a településre, és felkereste azokat az embereket, akik jól ismerik a politikust, többek között ezért az édesanyját is, aki azonban nem volt hajlandó nyilatkozni, akárcsak az iskolaigazgató. Az asszony néhány nappal ezelőtt elismerte, hogy volt kapcsolat a fia és a kiskorú lány között, de a diákot okolta emiatt. Szerinte az akkor nyolcadikos általános iskolás üldözte a szerelmével a tanárt.

Többen azt beszélték a városban, hogy Szabó továbbra is bejár tanítani, de az iskolában sem találták meg a férfit a tévések. Egy nevét nem vállaló iskolai dolgozó elmondta, hogy kollégája valóban megjelent az intézményben a botrány kirobbanása után, de azóta, hogy az újságírók ellepték Körmendet, szabadságot vett ki, és elmenekült a balatoni nyaralójába.

Szabó Ferenc – Forrás: youtube.com
Szabó Ferenc – Forrás: youtube.com

A diákok közül többen egybehangzóan állították, hogy már tavaly tavasszal az egész iskolában köztéma volt a diáklány és a tanár úr viszonya. Ekkor döntöttek úgy a szülők, hogy a lányt kiveszik a napköziből, hogy kevesebbet találkozzon az exalpolgármesterrel.

Az ATV a lány szüleit is szerette volna megszólaltatni, de ők nem kívántak nyilatkozni. A család egyik barátja szerint semmi előzménye nem volt az esetnek, a lány kiváló tanuló, szülei jól szituáltak, akik keményen dolgoznak a gyerekeikért. 

Szabó egyébként igaztalan pletykáknak, tudatos vádaknak tartja a magánélete miatt őt érő támadásokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top