Aktuális

Arany Medve-díjat nyert Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről

A 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját az Enyedi Ildikó rendezésében készült Testről és lélekről című film kapta.

A fődíjjal együtt Enyedi Ildikó filmje négy díjat zsebelt be a nemzetközi seregszemlén: kora délután megkapta a világ filmkritikusait tömörítő szervezet, az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűri díját is.

A Testről és lélekről (angolul On Body and Soul) rendezője legutóbb 1998-ban jelentkezett nagyjátékfilmmel, azóta az HBO-féle Terápia epizódjait rendezte. Enyedi nevéhez olyan nagyszerű alkotások fűződnek, mint a Bűvös vadász, a Simon mágus és Az én XX. századom, amelyért 1989-ben Arany Kamerával tüntették ki a cannes-i filmfesztiválon.

 

Arany Medve-díjat nyert Enyedi Ildikó filmje

Enyedi Ildikó elmondta, hogy kemény munka volt a filmet elkészíteni, de a legnehezebb az volt, hogy el kellett rejteniük a film témáját. “Csak egy pohár vizet akartunk bemutatni” – mondta a rendező, aki hozzátette, hogy bíztak a közönségben, hogy a nyitott szívek rá fognak találni. 

A Berlinale 2017 díjazottjai: 

Arany Medve: Testről és lélekről 

Ezüst Medve (a zsűri különdíja): Félicité (rendező: Alain Gomis)

Ezüst Medve-díj egy új perspektívát nyitó filmnek: Pokot (rendező: Agnieszka Holland)

Legjobb rendező: Aik Kaurismaki

Legjobb színész: Georg Friedrich

Legjobb színésznő: Kim Min-hee 

Dieter Kosslick, a Berlinale igazgatója elmondta, hogy remek volt az idei fesztivál, mindenki boldog volt, minden csendes volt. A következő Berlinalét 2018. február 15. és 25. között rendezik majd. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top