Aktuális

Milliókra perli az Ubert válása miatt

Egy hiba az Uber-applikációban, és már oda is az ember házassága. Ehhez persze az kell, hogy az egyik félrelépjen, majd a hiba okán lelepleződjön a másik előtt. Egy francia férfivel pont ez történt, és ezért 45 millió euróra perli az Ubert.

Egy programhiba miatt tudta meg egy francia üzletember felesége, hogy férje hűtlen hozzá és megcsalja őt. A program az Uber kocsirendelő alkalmazása volt, az eredmény pedig válás lett. Azzal kezdődött, hogy a férj elkérte a feleség telefonját, hogy rendeljen egy autót az Ubertől. Bejelentkezett az alkalmazásba, megrendelte a kocsit, majd kijelentkezett.

Milliókra perli az Ubert válása miatt

Csakhogy egy programhiba miatt a feleség továbbra is kapta az értesítéseket arról, hogy férje épp mikor hívott autót, és merre felé tart. Nem kellett sok idő hozzá, hogy kiderüljön: az üzletembernek szeretője van és megcsalja a feleségét.

A feleség emiatt elvált a férjétől, aki most 45 millió euróra perli az Ubert. A személyszállító cég még nem reagált a vádakra. A hiba egyébként Androidon nem jelentkezik, csak iPhone-on, iOS rendszer alatt, és ott is csak akkor, ha az alkalmazást 2016. december 16. után már frissítették.

Le Figaro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top