Aktuális

Durván megaláztak egy roma kismamát a miskolci kórházban

A nő azt állította, vajúdás közben a szülésznő rászólt, hogy ne kiabáljon, különben felpofozza, és az arcába nyomja a párnát. Az eset után az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, ahol a vizsgálat után igazat adtak neki.

Az anyuka, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, szinte napra pontosan egy éve került be a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház szüleszetére – írja az Index. A nő a történtekre nemcsak kislánya születése miatt emlékszik jól, hanem azért is, mert a vajúdás közben és után durván megalázta őt az egyik szülésznő és az őt ellátó orvos is.

A nő elmondása szerint szülés közben a szülésznő rászólt, hogy ha még egyszer kiabál, felpofozza és az arcába nyomja a párnát. A szülés után erre a kismama bocsánatot kért, ám az őt ellátó orvos nem reagált a bocsánatkérésre, helyette közölte vele, hogy ha még egyet kiabált volna, behívja a pszichiátert, elveteti tőle a gyereket és “nem lehet gyese“. Ehhez még azt is hozzátette, hogy “ti, cigányok úgyis csak a pénzért szültök.

Durván megaláztak egy roma kismamát a miskolci kórházban

Az Index cikkében azt írja, ilyen helyzetben 100-ból 99 nő valószínűleg megpróbálja túltenni magát a dolgon, és a kisbabájára koncentrál, miközben igyekszik elfelejteni a történteket. Ez a kismama azonban két hónappal a szülés után az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) fordult, mert úgy vélte, a kórház személyzete megsértette az emberi méltóságát, az egyenlő bánásmód követelményét, és megvalósították a zaklatás tényállását is.

A kórház orvos igazgatója nyilatkozatban reagált a hatóságnak, egy belső vizsgálatra hivatkozva tagadta, hogy munkatársai zaklatták volna a vajúdó nőt. A sérelmezett kijelentések az igazgató szerint nem hangzottak el. Hozzátette, a kismama nem tett panaszt a kórházban, és furcsállta, hogy miért két hónappal később fordult az EBH-hoz.

És bár az ügyben a panaszos egyedül állt szemben az öt tanúval, az eljárás végén végül neki adtak igazat, amiben szerepet játszott, hogy mindvégig következetesen, pontosan ugyanúgy idézte fel a történteket, egyértelműen felismerte a szülésekor jelen lévő szakembereket és azonosítani tudta, melyikük mit mondott.

Az EBH a napokban közzétette határozatának értelmében a kórháznak félmillió forintos büntetést kell fizetnie, mert megsértették a betegük emberi méltóságát és az egyenlő bánásmód követelményét.

Olvass még többet a vajúdásról az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top