Aktuális

Visszakérte az adóját, mert nem arra fordítják, amire kéne

A 41 éves Szentesi Kálmán levelet írt az adóhatóságnak. Eddig valójában átlagosnak tűnik a történet, hiszen sokan fordulnak levélben a NAV-hoz. Szentesi ugyanakkor azt kifogásolta, hogy a befizetett adóját az állam nem arra fordítja, amire szerinte kéne, ezért visszakéri az összeget. Vajon hogyan reagált a szokatlan megkeresésre a NAV? Kiderül ez is.

Szentesi Kálmán azt nehezményezi, az állam a munkabéréből levont adót nem megfelelően használja. Mivel az egészségügyi ellátásra továbbra is igényt tart, az erre a jogcímre beszedett összeget nem kérte vissza, minden mást viszont igen.

A férfi úgy gondolja, az általa befizetett adó “részben vagy egészben” elveszítette közpénz jellegét. Nem arra használják, amire szükséges lenne. A 444.hu megkereste a levelet író Szentesi Kálmánt, aki azt mondta, levelének legfontosabb üzenete“hogy fogjuk már fel, ez a pénz a miénk”

A férfinál akkor telt be a pohár, amikor szeptemberben éjjel mentőt hívott barátnőjéhez, az ügyeletes ugyanakkor azt javasolta, vegyen be a lány még egy fájdalomcsillapítót. Akkora volt ugyanis a mentők forgalma, hogy nem tudott egyetlen kocsit sem kiküldeni. A barátnőt másnap perforált vakbéllel műtötték. Ekkor gondolkodott el azon, vajon mire fordítják az évi másfél millió forintos adóját. 

A férfi benyújtotta a hivatalnak az adóbevallását, amelyben jelezte, visszaigényli a befizetett adót. A NAV válaszlevelében 408 ezer forintos bírsággal sújtotta “jogosulatlan igénylésre” hivatkozva. A férfi újabb levélben jelezte, adóját munkáltatója levonta és befizette, ő mindössze bevallásában azt jelezte, nem elégedett azzal, ahogyan a pénzét felhasználják.

Újabb levelében az adóhatóság érdemi választ nem küldött, ugyanakkor jelezték, vizsgálatot indítanak egy korábbi adóbevallása miatt. Szentesi Kálmán, hogy igazát érvényesítse, hajlandó bíróság elé állni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top