Aktuális

Súlyosbították a táskatolvajt halálra gázoló nő ítéletét

A nő az ítélethirdetés után úgy érzi, hogy a magyar bíróság a tolvajokat védi.

Egy évről két évre súlyosította halált okozó közúti veszélyeztetés és rongálás miatt a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében annak a nőnek a büntetését, aki 2012 decemberében a belvárosban autójával a táskáját eltulajdonító tolvajokat üldözőbe vette, fellökte a motorjukat, és emiatt egyikük életét vesztette. A nő börtönbüntetését az első fokhoz hasonlóan a másodfokú bíróság is próbaidőre felfüggesztette.

A törvényszék szóbeli indoklásában többek között azt emelte ki, hogy bár a jogos védelmi helyzet a nő értékei elleni támadáskor fennállt, de az üldözés során ez már nem állapítható meg. Ráadásul a vádlott jóval súlyosabb hátrányt okozott, mint amekkora őt érte: erőszak nélküli vagyon elleni támadásnál az élet kioltása semmiképpen nem lehet arányos reakció.

A vádlott az ítélethirdetést követően újságíróknak nyilatkozva azt emelte ki: csak az értékeit akarta visszaszerezni, sérülést nem akart okozni. Hozzátette: az egész mindössze fél percig tartott a lopástól a halálos végkifejletig.

“A magyar bíróság a tolvajokat védi” – fakadt ki kamerák előtt a bíróság folyosóján a vádlott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top