Aktuális

Stéghez fagyott rókát mentettek a Népszigeten

Bár az életét megmentették, a farkát el fogja veszteni az a róka, amelyik a Népsziget egy stégjéhez fagyott oda kedden. Lehet, hogy az egyik lábát is amputálni kell.

Kedd délelőtt riasztották az Állatmentő Ligát egy rókához, mert odafagyott a Népsziget egyik stégjéhez. Az állatmentők szerint a róka lába vizes lehetett, vagy leugrott valami után, ám a nagy hidegben a vizes lába és a farka odafagyott a stéghez. A rókát egy biztonsági befogóval tartották, amíg a fagyott részei körül feltörték a jeget, majd állatorvoshoz vitték.

Bár törése nincs, a kihűlés és a fagyás miatt a farkának egy része elhalt, ezért annak legalább kétharmadát amputálni kell, és lehet, hogy az egyik lábát is, de mindent megtesznek, hogy megmentsék. Három lábbal ugyanis már nem lehetne visszaengedni a természetbe. “Ha mégis elkerülhetetlen az amputáció, akkor olyan helyet keresünk számára, ahol így is biztonságban lesz” – mondta Pataki Gábor, az Állatmentő Liga vezetője a HVG-nek.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top