Aktuális

Mínusz húsz fokban kapcsolná le a távhőt a szolgáltató

Ma várhatóan teljesen megszűnik a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson az önkormányzat és a távhőszolgáltató cég közötti elmérgesedett viszony miatt. Ezrek maradhatnak fűtés nélkül a Erdély egyik leghidegebb városában.

Egymásnak feszült a gyergyószentmiklósi önkormányzat és a távfűtést biztosító ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. romániai kapcsolt vállalkozása, az E-Star CDR. A cég azt közölte, hogy a vasárnapi korlátozás után hétfőn várhatóan teljesen megszünteti a távhőszolgáltatást a városban. A város szerint a cég így akarja rákényszeríteni a várost, hogy a szerződésben vállaltnál hamarabb vegye át a távhőszolgáltatást. A városvezetés korábban nem fogadta el az E-Star CDR áremelési javaslatát, hanem helyette a távhőszolgáltatás átvételéről határozott. Álláspontjuk szerint a Romániában hatályos közszolgáltatói törvény értelmében az E-Star még három hónapig, tehát március középéig köteles a szolgáltatást biztosítani.

Az E-Star nem így gondolja, amit tettekkel is bizonyít: vasárnap már korlátozta a távhőszolgáltatást Gyergyószentmiklóson, ahol a távhővel fűtött lakásokban 16-18 fokra esett a hőmérséklet. Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere szerint a szolgáltatás korlátozásával és későbbi felfüggesztésével a cég törvényt sért, mindenesetre megvan a vészforgatókönyv a teljes leállásra is. Felkészültek arra, hogy a város tulajdonában lévő vállalkozás a legrövidebb időn belül átvegye a szolgáltatást.    

Hajnalban –20 fokot mértek Gyergyószentmiklóson.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top