Aktuális

Rengeteg kudarcélmény után teljesült a Down-szindrómás lány álma

Collette imád sütni, és kamasz kora óta arról álmodott, hogy egy szép napon majd sütiboltban fog dolgozni. Arra azonban nem számított, hogy Down-szindrómája miatt mennyi elutasításban lesz része. De a nehézségek csak még elszántabbá tették, és ma már boldog üzlettulajdonos.

Collette Divitto szenvedélye 15 éves korában kezdődött. Ekkor sütötte az első sütit, és rögtön magával ragadta a tevékenység öröme. Attól fogva a sütés lett a mindene. Sütött, ha hétvége volt, sütött, ha családi ünnep jött. Sütött mindig, amikor csak kedvet kapott hozzá. És gyakran kapott kedvet. Elhatározta, hogy kedvtelésének szeretné szentelni az életét.

22 éves volt, amikor elkezdett bostoni cukrászmunkákra jelentkezni. Minden állásinterjúra vitt kóstolót azokból a süteményeiből, amelyek a családja körében a legnagyobb sikert aratták, de mégsem alkalmazták egyetlen helyen sem. Bármennyire is küzdött, újra és újra bezárultak az ajtók előtte.

“Sok interjún részt vettem, és mindig azt a választ kaptam, hogy aranyos vagyok, de nem illek az elképzeléseikbe. Nagyon fájt a sok elutasítás” – mondja a lány.

De bármennyire elkeserítőek voltak a kudarcok, Collette nem hagyta magát eltántorítani az álmai megvalósításától, eldöntötte, hogy mindenáron megmutatja a világnak, mit tud. Az édesanyja és a nővére segítségével végül elindította saját vállalkozását, a Collette Sütödéjét. Az első megrendelést közkedvelt csokis-fahéjas kekszére kapta egy bostoni élelmiszerbolttól. Heti száz sütit készített nekik, majd miután a CBS News beszámolt a történetéről, hirtelen rengeteg megrendelést kapott. December közepén már több mint 10 ezer megrendelésnél járt

“Életem legnagyobb sikerélménye, hogy a cégem mostanra akkorára duzzadt, hogy rövidesen alkalmazottakat is felvehetek” – mondja boldogan Collette.

Egyelőre a vállalkozásban Collette-en kívül a testvére és az édesanyjuk dolgozik, plusz néhány lelkes önkéntes. De amilyen ütemben nőnek a megrendeléseik, nagyon hamar szükségük lesz az állandó személyzet bővítésére. A lány célja, hogy olyan embereket segítsen munkához és jövedelemhez, akik hozzá hasonlóan megváltozott munkaképességűek, és ezért sokkal nehezebben találnak állást. 

“Úgy neveltem őt, hogy ne a határaira koncentráljon. Azt mondtam: mindannyian jók vagyunk valamiben, és kevésbé jók más dolgokban. Vannak erősségeink és gyengeségeink, ez így természetes, és egyáltalán nem a világ a vége” – mesélte a lány édesanyja.

Collette azt reméli, példája inspiráló lesz sokak számára:

“A lényeg, hogy sose add fel! Ne hagyd, hogy letörjenek a kudarcélmények vagy az emberek elszomorítsanak. Maradj motivált és higgy az álmaidban.”

 

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top