Aktuális

Olcsóbb lehet a tejföl és túró is

Hétfő óta olcsóbban vásárolhatunk tojást, tejet, baromfihúst. Máris újabb tejtermékek, mint a tejföl és a túró, valamint a sertésbelsőségek áfáját is csökkenti szeretnék, így a nem túl távoli jövőben még olcsóbban szerezhetjük be az alapvető élelmiszereket.

Az újabb áfacsökkentés lehetőségéről a Magyar Időknek számolt be a Földművelésügyi Minisztérium. A tejterméktanács az 5 százalékos áfakulcs bevezetését a tejföl és a túró esetében már novemberben kezdeményezte. Az ígéretek szerint 2018-tól valóban olcsóbbak lehetnek ezek a tejtermékek is.

A januári áfacsökkentésből származó megtakarítást a boltok nem nyelik le, azt teljes mértékben átadják a vásárlóknak, így a tojást, a baromfihúst és a tejet máris olcsóbban kínálják. A kisboltokat tömörítő Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szerint a kisebb üzletekben is azonnal csökkentek az árak.

A Baromfi Terméktanács pedig azt hangsúlyozta, az áfacsökkentés nemcsak a fogyasztók, hanem a tojás- és baromfiágazat számára is rendkívül kedvező az intézkedés. Az alacsonyabb forgalmi adót nem éri meg elcsalni, az adó megfizetésével pedig egyre több más termék fogyasztói ára is csökkenhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top