Aktuális

Eddig fizethettek a régi 20 ezresekkel

A Magyar Nemzeti Bank hamarosan bevonja a 2015 előtt kiadott húszezer forintos bankjegyeket. Ha még lenne otthon régi 20 ezresetek, akkor sem kell kétségbeesni, ugyanis a korábbi hírekkel ellentétben fölhasználhatjátok azokat még egy darabig. Hogy pontosan meddig is fizethettek a bankjegyekkel? Cikkünkből mindent részletesen megtudhattok.

A Magyar Nemzeti Bank meghosszabbította a régi húszezer forintosok felhasználására vonatkozó rendelkezését. Ennek köszönhetően 2017. december 31-ig forgalomban tartja a húszezres bankjegyeket.

Ennek ellenére január első napjaiban könnyen előfordulhat, hogy nem fogadják el tőletek a régi bankjegyeket arra hivatkozva, hogy azok már lejártak. Mindez csak azért történhet meg, mert a bevonási határnap meghosszabbításáról szóló információ esetleg még nem jutott el abba az üzletbe, ahol vásárolni szerettetek volna. Nyugodtan felvilágosíthatjátok a pénztárost, sőt elmondhatjátok neki, a forgalomban lévő valamennyi bankjegyekről szóló tájékoztatást megtalálják az MNB “Bankjegy és Érme” oldalán.

A Magyar Nemzeti Bank ismételten felhívta a figyelmet, hogy a régi 20 ezer forintos bankjegyek az új évben is használhatóak, és egészen 2017. december 31-ig érvényesek. A régi húszezres bankjegyeket 2018. január 1-jét követően a bankokban, a postákon és a takarékszövetkezetekben elfogadják, az MNB pedig még 20 évig cseréli új bankjegyre díjmentesen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top