Aktuális

Nem ment a versírás, szétverte a kultúrházat

Egy amatőr művész karácsony előtt annyira berágott az őt – véleménye szerint – negligáló budakeszi városvezetésre, hogy dühében szétkapta a kultúrházat.

Aztán pedig megszökött.

H. Tamás nevét most már szinte mindenki ismeri Budakeszin, bár az önmagát író-költő-festő-barlangászként meghatározó férfi valószínűleg nem pontosan ilyen hírnevet remélt. A reneszánsz ember még karácsony előtt okozott súlyos botránysorozatot Budakeszin. A dühös művész szétverte a városi művelődési házat – amiatt garázdaságért indult eljárás. A tettes azért tombolt, mert pert veszített egy balul elsült kiállítása miatt.

Nem ment a versírás, szétverte a kultúrt

Sok százezres kárértékű rombolással és rendőri intézkedéssel ért véget – vagy lépett új szintre –az a fél évtizedes küzdelem, amit Budakeszi önkormányzatával és művelődési házával vív H. Tamás önjelölt művész – írja a Népszava. A férfi öt éven keresztül szekírozta a városvezetőket, hogy másfél millióval támogassák könyvei megjelentetését. Pénzt nem kapott, de a helyi művelődési ház ingyenesen teret adott egy kiállításának.

A harag három napja

A kiállítás – a nyár közepén – igen kevés érdeklődőt vonzott, ezért az alkotó már három nap után ingerülten leszedette képeit, és beperelte a kultúrházat. Húszmillió forintot követelt azért, mert elmaradt képei eladásának várt haszna. A bíróság jogerősen elutasította az igényt, és kétmillió forintos perköltséggel sújtotta H. Tamást.

A súlyos költségek miatt feldúlt ember botrányt okozott a városházán, inzultálta az alkalmazottakat, végül a biztonsági őrök kivezették. Egyebek mellett azzal fenyegetőzött, hogy barlangász barátaival leromboltatja az épületet. Ezután a művelődési házban jelent meg, ahol előbb a munkatársakkal kötözködött, majd tombolni kezdett és összetörte, felborogatta a berendezést – számítógépeket, bútorokat téve tönkre. Mire a rendőrség kiért, elmenekült. Az okozott kár felmérése folyamatban van. Az irodákat a helyszínelés után, a biztosító kárszakértőjének megérkezéséig zárva tartják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top