Aktuális

A diákok takarítanak egy budapesti iskolában

Nagyon kevés a takarítónő az iskolában, ami különösen a járványos időszakban veszélyes.

Nincs elég takarítónő, ezért a diákok takarítanak egy budapesti iskolában – tudta meg a Blikk. A lap információi szerint az intézményben ötszáz gyerek tanul, erre a létszámra pedig egy vagy legfeljebb két takarítónő jut egy nap.

Emiatt nincs kapacitás például arra sem, hogy fertőtlenítsenek, ez pedig a vírusok, járványok hónapjaiban igen veszélyes. 

A lap több kerület önkormányzatát is megkereste az ügyben, de választ csak Újpestről kaptak. Dr. Molnár Szabolcs alpolgármester elmondta: takarítási feladatokat, gyakoriságát a Klik idevonatkozó szabályzata rögzíti. Az intézményekben napközben egy, illetve két fő takarító teljesít szolgálatot. Járványos időszakban fertőtlenítőszappant biztosítanak a diákoknak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top