Aktuális

Csatornába dobták a széfet a rablók

Három rabló tört be egy szigetszentmiklósi cég irodájába, ahonnan elvitték a páncélszekrényt. Miután a széfet kiürítették, azt jobb híján a csatornába dobták.

A rablók még december 3-án törtek be egy szigetszentmiklósi irodába, melynek ajtajáról lefeszítették a lakatot, majd ellopták az ott lévő kisebb méretű páncélszekrényt a benne lévő iratokkal és készpénzzel együtt.

A szigetszentmiklósi nyomozók még a feljelentés napján elfogták és őrizetbe vették a rablással gyanúsítható 40 éves pátyi B. Jánost és egyik társát, a 36 éves szigetszentmiklósi G. Richárdot. 

Harmadik társukat december 6-án találta meg a rendőrség. A 35 éves inárcsi H. Krisztiánt is őrizetbe vették. A rablók ügyét a bíróság gyorsított eljárásban tárgyalta, december 9-én elrendelte előzetes letartóztatásukat.

A nyomozók a rablók lakásán megtalálták a bukósisakba és egy nejlon tasakba rejtett közel 3 millió forintot, december 19-én pedig a páncélszekrény is előkerült. A rablók jobb híján az árapasztó csatornába dobták azt, miután feltörték, és a benne lévő iratokat és a pénzt ellopták – írja a Police.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top