Aktuális

Több millió éves lábnyomot találtak

Újabb több millió éves lábnyomokat találtak Tanzániában, amelyek feltehetően az Australopithecus afarensis fajtól származnak. Ebből a fajból származik Lucy is.

Úgy 3,3 millió éve egy csapat Australopithecus – feltehetően egy hím, két-három nőstény és néhány fiatal egyed – sétált át Tanzániában egy nedves vulkáni hamuval borított területen, ennek a sétának az újabb nyomait fedezték fel nemrég. A területen már 1975-ben felfedezték a jó állapotban megmaradt ősemberlábnyomokat, ám a nemrég felfedezettek segítségével jobban megismerhetjük a faj életmódját.

Fotó: elifescience.org
Fotó: elifescience.org

Az újabb lábnyomok felfedezésről az eLife című tudományos lapban számoltak be a kutatók. Ezeket egy múzeum számára végzett ásatáson találták, csupán 150 méterre a korábbi lábnyomok lelőhelyétől. A tanzániai és olasz tudósok úgy vélik, a két leletegyüttes összetartozik. “Az egyik egyed döbbenetesen magas lehetett, sokkal nagyobb, mint a csoport többi tagja, erről árulkodnak a talajon hagyott nyomok. A 165 centiméteres magasság alapján ez az eddig azonosított legnagyobb testű egyede a fajnak” – magyarázta Giorgio Manzi, a tanzániai régészeti projekt vezetője.

A kutatók szerint társadalmi szerkezetük közelebb állt a gorillákéhoz, mint a csimpánzokéhoz vagy a modern emberéhez. A gorilláknál egy hím és több nőstény alkot egy csoportot, melyen belül szaporodnak, és utódokat nevelnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top