Aktuális

Munkahelyéről lopott a debreceni pénztárosnő

Nem ez volt az első olyan munkahelye Katalinnak, ahonnan pénztárosként lopott a rábízott pénzből.

Egy debreceni bevásárlóközpontban lévő műszaki üzlet egyik pénztárosának, O. Katalinnak a napi bevételt kellett volna betennie az üzlet páncélszekrényébe november 6-án, ő azonban ehelyett ellopott onnan másfél millió forint készpénzt.

Munkahelyéről lopott a pénztárosnő
Fotó: police.hu

A lopást másnap vették észre, a biztonsági őrök ekkor a helyszínen visszatartották a pénztárosnőt, és kihívták a rendőrséget. A járőrök a nőt elfogták, és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A 27 éves nő  elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A gyanú szerint ráadásul Katalin a korábbi munkahelyén, ahol szintén pénztárosként dolgozott, idén február és július között 18 alkalommal lopta el a rábízott pénzt.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a lopás bűntett és sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a napokban befejezte, a pénztárosnő ellen bíróság elé állítást javasolnak.

police.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top