Aktuális

Eldőlt a Déli pályudvar sorsa

A személyforgalom megmarad a Déliben.

A kormány döntött arról, hogy a személyforgalom mindenképpen megmarad a Délinél, így színvonalas, komfortos állomásépületre továbbra is szükség lesz ott – közölte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.

A miniszter elmondta azt is, hogy a a kabinet 2014 novemberében döntött az évtized végéig tervezett vasúti fejlesztésekről, és ez a lista tartalmazza a Keleti és a Nyugati pályaudvar épületeinek felújítását.

Mindemellett azt ígérik, hogy 2020-ig 882 kilométernyi vasútvonalat korszerűsítenek, és csaknem 45 ezer férőhelynyi új járműkapacitás lesz elérhető. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top