Aktuális

Botrány a diákparlamentben: kritizálta az oktatáspolitikát, ezért nem beszélhetett

A megyei diákparlament ülésén nem mondhatta végig a beszédét Bradánovics Bendegúz, a Munkácsy Gimnázium diákönkormányzatának elnöke. Beszéd közben szakították félbe, arra hivatkozva, hogy a "személyeskedéseket" húzza ki a felszólalásából. Bendegúz szerint ez a szólásszabadság megcsúfolása.

A Munkácsy Gimnázium diákönkormányzatának elnökét az Országos Diákparlament szakmai előkészítő bizottságának egyik tagja állította meg beszéde közben személyeskedésre hivatkozva. A gimnazista később ismét szót kapott, ám előtte kihúzatták mondanivalójából a “sértéseket”.

Igazából ez a borzasztó: elvileg a diákparlamentnek a demokrácia gyakorlása lenne az értelme, erre éppen annak egyik legalapvetőbb eleme, a szólásszabadság sérül” mondta el Bradánovics Bendegúz.

fotó: Somogyi Hírlap
Fotó: Somogyi Hírlap

Arra is jó a mai ülés, hogy elmagyarázzuk a diákoknak, milyen jogaik és lehetőségeik vannakmondta el a sonline.hu-nak  a somogyi diákparlamenten Rózsás Ildikó, az Országos Diákparlament szakmai előkészítő bizottságának tagja, a városházi összejövetel levezető elnöke, aki azt állította, a politikai döntéshozók maximálisan meghallgatják az országos diákparlament ajánlásait. Majd nem sokkal később éppen ő nem engedte cenzúra nélkül elmondani egy diákvezető véleményét.

Előttem többen is megfogalmaztak kritikákat, jellemzően a heti öt kötelező testneveléssel kapcsolatban, de azt is szóvá tették, hogy az előző, vagyis három éve összeült országos diákparlament óta semmi sem változott érdemben, bármit is jelzett az országos grémium. Ezután kaptam szót” – mondta el Bendegúz.

A beszéd így kezdődött, és egészen az idézetünk végéig hagyták beszélni a diákképviselőt:

“Tisztelt képviselők, delegáltak! Tisztelt Diákparlament! A jelenlegi oktatási rendszernek már az alapjaiban, alapelveiben található probléma, emiatt hatalmas gondokkal szembesülünk. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Kis értelmezés után a józan ész fennakad az »emberi erőforrások« szókapcsolaton. Személy szerint élből elutasítom, és rettentően sajnálatosnak tartom, hogy a jelenlegi rendszer valamiféle erőforrásnak tekinti a diákokat. A tanulók nem valami kibányászható barnakőszén, bauxit, nem valami önkényesen felhasználható erőforrás. Egy fejlett és jól működő oktatásban szükség van egy különálló oktatásügyi minisztériumra, nem pedig egy működésképtelen, haldokló államtitkárságra. Jelen helyzetben úgy tűnik, hogy dilettánsok hasraütésszerűen, a diákokkal és tanárokkal konzultációt megtagadva irányítják és változtatgatják az oktatási rendszert.”

Ekkor Rózsás Ildikó személyeskedésre hivatkozva félbeszakította, és azt mondta, hogy csak akkor folytathatja a felszólalását, ha kihúzza belőle ezeket.

fotó: Somogyi Hírlap
Fotó: Somogyi Hírlap

Két-három beszéddel később kaptam ismét szót, addigra már kivettem a szövegből azokat a passzusokat, melyekről úgy gondoltam, hogy sértőek lehetnek. Mármint a levezető elnök szempontjából, ugyanis magam semmiféle kivetnivalót nem találtam a leírtakban. Miután befejeztem a beszédemet, csak a tankönyvekkel kapcsolatos felvetésemre válaszoltak, ám arra is csak egy semmitmondó reakció érkezett – meséli Bradánovics Bendegúz. – Az iskolában a diákok megtapsoltak, amikor legközelebb bementem, s néhány tanár is megkeresett, és megköszönték, hogy ki mertem állni értük. Igaz, azt is mondták, hogy hivatalosan nem vállalják véleményüket. És igazából ez a borzasztó: elvileg a diákparlamentnek a demokrácia gyakorlása lenne az értelme, erre éppen annak egyik legalapvetőbb eleme, a szólásszabadság sérül…”

Az eredeti, teljes beszéd itt olvasható, vastag betűvel jeleztük a kihúzott, személyeskedő sorokat:

“Ebben a kontextusban a dilettáns (nem hozzáértő) azért megfelelő fogalom, mert az előző tanévben történt megannyi diáksztrájk, pedagógussztrájk, tüntetés és egy Herman Ottó Gimnázium nyílt levél, viszont erre reakcióként nem érkezett semmi pozitív lépés az oktatási rendszert irányítóktól. 

  • Megszüntették az előrehozott érettségi vizsgát, amely könnyítette volna a diákok terheit.
  • Csökkentik a férőhelyek számát az egyetemeken, főként az államilag finanszírozottat, pedig nem a középkorban élünk, ahol a tanulás kiváltság volt.
  • A ponthatárokat évről évre emelik, ezzel ellehetetlenítve sok diák jövőjét.
  • Borzalmas, mikor iskolába menet korunkbeli fiatalokat látunk utcát söpörni, ezzel teljesen ellehetetlenítve a jövőjét és a szellemi fejlődését. Ez miatt szükséges visszaállítani a 18 életéves tankötelezettséget, hogy megakadályozzuk az éppen kialakuló tudatlan társadalmat.
  • Az óraszámokat csökkenteni kell, mivel a diákok rettentő mértékig túl vannak terhelve.
  • Túlterheltség miatt meg kell szüntetni a heti 5 testnevelést, mivel sok intézmény küzd jelenleg is a feltételek megteremtésével, valamint rettenetesen lefárasztja a diákokat is, ezáltal nem tudnak hatékonyan figyelni az órákon.
  • Több nyelvoktatás szükséges, valamint ha kötelező a diplomához a középfokú nyelvvizsga, abban az esetben az állam teremtse meg rá a lehetőséget, hogy egy diák az állam finanszírozásából kapjon két lehetőséget a nyelvvizsga letételére.
  • A tankönyvpiaci versenyt újra kell gondolni, mert nem minden esetben az állam által előnyben részesített tankönyvek a legjobbak. A kísérleti tankönyvek tanulhatatlanok és hibásak, ezért szigorúbb vizsgálatnak kell őket alávetni kiadás előtt.
  • A készségtantárgyakat csak 9–10. évfolyamban kéne a tanterv részévé tenni, hogy a diákok 11–12. évfolyamban az érettségire összpontosíthassanak.
  • A diákönkormányzatok jogkörét növelni kell egy demokratikusabb diákérdek-képviselet létrejötte érdekében.
  • Minden iskolában meg kell teremteni a tanításhoz szükséges körülményeket, eszközöket. Nem fordulhat elő, hogy egy intézményben nincs papír, kréta, nyomtatópatron. 
  • A felsorolt okokból teljes mértékben érthető, sőt tudatosnak tűnő a népbutítás, hogy ne legyenek a diákok gondolkodó, kreatív lények, hanem bólogassanak az aktuális hatalom minden döntésére. Ez hosszú távon nem lesz életképes, és teljes mértékben lezülleszti a társadalmunkat is. Klebelsberg Kunó forogna a sírjában, ha tudná, mi történik jelenleg a nevével. Példát kéne vennünk a finn oktatási rendszerről, és ki kell alakítanunk egy nyugatias, modern, 21. századi oktatási rendszert.

Független Diákparlament közleményben reagált a történtekre:

“Mi, a Független Diákparlamentet szervező diákok elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az állami diákparlamentben cenzúrázzák a diákság képviselőinek véleményét. 2014-ben többek között az államilag szervezett Országos Diákparlament általunk is tapasztalt visszásságai – a sajtónyilvánosság kizárása, a felszólalások szövegének előzetes engedélyeztetése – miatt alapítottuk meg a Független Diákparlamentet, hogy létrejöjjön a diákság egy önszerveződő, független, valós érdek-képviseleti szerve. Az idei Somogy megyei ülésen történtek azt mutatják, hogy az illetékesek továbbra is cenzúrázni igyekeznek az oktatási rendszer közvetlen érintettjei, a diákok kritikáit. Megjegyezzük továbbá, hogy a 2014-es Országos Diákparlament javaslatai közül az oktatásirányítás szinte semmit sem teljesített, miközben az »oktatás szereplőivel folytatott egyeztetésekre« hivatkozva nem reagáltak a 2015/16. évi Független Diákparlament javaslataira. Színjátéknak, látszatdemokráciának tartjuk az állami diákparlamentet, ahol a diákok képviselőit mindössze 3 évente 3 napra, ráadásul cenzúrázva hallgatják meg, a konstruktív kritika érdemi megfontolása nélkül. Elvárjuk, hogy a döntéshozók egyenrangú partnerként tekintsenek ránk, valamint meghallgassák és figyelembe vegyék a diákok véleményét!”

A 2016/17. évi Független Diákparlament most hétvégén, november 18–20. között tartja (teljesen nyilvános) alakuló ülését Budapesten a XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnáziumban. A rendezvényre minden érdeklődőt várnak.

Még több a közoktatásról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top