Aktuális

Nem bűnhődik senki Cecil, az oroszlán meggyilkolása miatt

Több mint egy évvel Zimbabwe ikonikus oroszlánjának kivégzése után ejtették a vádat a helyi túravezető ellen is, aki kicsalogatta a védett területről az állatot, hogy az amerikai fogorvos, Walter Palmer egy béna nyíllövéssel megsebezze, majd negyven órán át szenvedni hagyja, végül lelője.

Semmilyen jogi következménye nem lesz annak, hogy aljas módon legyilkolták Zimbabwe ikonikus, fekete sörényű oroszlánját, Cecilt. A rádiós nyakörvvel felszerelt állatot kocsi után kötött döggel csalogatták ki a védett rezervátumból egy magánterületre, itt sebezte meg az amerikai trófeavadász-fogorvos Walter Palmer egy nyílvesszővel, ami nem ölte meg az állatot. Állítólag negyven órát szenvedett testében a nyílvesszővel a ragadozó, míg Palmer és társa, a helyi Theo Bronkhors lelőtte.

A Theo Bronkhors elleni vádakat most ejtették a zimbabwei hatóságok, mert azok gyenge lábakon álltak, az amerikai vadász elleni vádakat már tavaly ejtették. Úgy tudni, Palmer 50 ezer dollárt fizetett azért, hogy elejthesse Zimbabwe leghíresebb oroszlánját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top