Aktuális

Előzetesbe kerülhet a bicskei gyermekotthon perverz vezetője

Előzetes letartóztatását indítványozta a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának, akit szexuális visszaéléssel vádolnak.

Indítványozta a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a bicskei gyermekotthonban elkövetett szexuális visszaélésekkel vádolt volt igazgatót, erről még hétfőn dönt a bíróság.

A múlt héten őrizetbe vették “János bácsit”, aki a vád szerint 2007 és 2016 között a bicskei gyermekotthon lakói közül több gyermeket zaklatott szexuálisan, súlyosan megszegte a feladatából eredő kötelességét, és veszélyeztette a kiskorúak erkölcsi, érzelmi fejlődését. Az ügyészég attól tart, hogy a perverz férfi a tanúk befolyásolásával megnehezítené a bizonyítást, esetleg elrejtőzne vagy megszökne. 

bicskei gyermekotthonban évtizedekig zajló gyermekmolesztálás áldozatai október elején nyilatkoztak az RTL Klub Házon kívül című műsorának. Pop Mert Julián 13 éves volt, amikor az iskola egyik dolgozója molesztálni kezdte. A most 22 éves fiú akkor nem mert szólni senkinek sem, magát hibáztatta a történtekért. Egy másik fiút, Illés Leventét nyolc hosszú évig szexuálisan zaklatott a “János bácsiként” említett férfi, akiről az otthon lakói körében nyílt titok volt, hogy a fiatal fiúk a gyengéi.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma már szeptember 23-án értesült a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban történ szexuális zaklatás vádjáról, így azonnal felfüggesztette állásából az intézmény igazgatóját, és rendőrségi feljelentés mellett belső vizsgálatot rendelt el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top