Aktuális

Migránsnak nézték a diákokat, rendőrt hívtak rájuk

Rendőröket hívtak egy erasmusos kiránduló csoportra Szegeden, mert a sínek mentén sétáló diákokat bevándorlóknak nézték a helyiek.

Túl élethűre sikerült az a kirándulás, amit a szegedi MigSzol nevű szervezet szervezett 25 kelet-európai cserediáknak. Az volt a terv, hogy az Észtországból, Litvániából és Szlovákiából érkezett hallgatókkal együtt végigjárják a tavalyi menekültválság helyszíneit, beszélgetnek egy aktivistával és betérnek egy bográcsos ebédre a segélyszervezet menekülttáborába. A kirándulást előre bejelentették a rendőrségen, amihez az engedélyt is megkapták.

A 15 kilométeres túra alatt a Szabadkáról Szegedre tartó vasútvonal mellett baktató diákok azonban szemet szúrtak valakinek, aki kihívta rájuk a rendőrséget. Szerencsére a kiérkező rendőrök mindent rendben találtak, így az Erasmus+ hallgatói program diákjai tovább folytathatták kirándulásukat.

Délmagyar

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top