nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Terepjáróval ütközött a villamos a Kálvin téren – fotó

Terepjáróval ütközött a villamos a Kálvin téren – fotó

Nem fért el egymás mellett a sárga villamos és a fekete Lexus terepjáró a Kálvin téren, így a villamos lebontotta az autó orrát. Pár percig állt csak a forgalom.
NLCafé
f Ajánlom

A KRESZ-oktatóm mondása volt, hogy a villamosnak mindig elsőbbsége van, mert a villamos erősebb. Azóta is ezzel a szemlélettel közelítek a sárga, kötött pályán mozgó városi vonatokhoz, és eddig szerencsésen megúsztam a találkozást. Nem úgy az a Lexus terepjárót vezető sofőr, aki eddig tisztázatlan körülmények között találkozott a 47-es, 49-es vonalán közlekedő villamossal a Kálvin téren. A villamosforgalom csak néhány percig akadozott, míg a lebontott orrú, nagy értékű terepjárót odébb vontatták.

A villamosnak az általános szabályoktól eltérően elsőbbsége van: 

  • egyenrangú útkereszteződésben akkor is, ha bal kéz felől érkezik
  • körforgalomban mind a belépő-, mind a kilépőponton, a körforgalomban haladó más járművekkel szemben
  • útkereszteződésben, ha azonos irányból érkező járművel együtt jobbra kanyarodik, és egymás útját keresztezik
  • útkereszteződésben a szemből érkező járművel szemben, ha mindkét jármű balra kanyarodik
  • útszűkületbe történő behaladáskor más járművekkel szemben akkor is, ha maga is irányt változtat
Megosztás Facebookon