Aktuális

Lángokban állt a balatoni kikötő

Szó szerint lángokban állt a balatonföldvári hajókikötő csütörtökön hajnalban. A lángok pillanatok alatt ellepték a kikötőben álló hajókat. Az anyagi kár jelentős.

Három hajó teljesen leégett a balatonföldvári kikötőben csütörtökön hajnalban. A tűz az egyik motoros vízi taxiról terjedt át egy másik motoros vízi járműve, majd lángokra kapott az egyik vitorlás hajó is.

A lángokban álló kikötőhöz a siófoki hivatásos tűzoltók érkeztek ki. Az elkerített területen lévő hajókat tépázó lángok a többi hajót is veszélyeztették. A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet. Akadt olyan vízi jármű, amelyet elkötöttek az égő hajóktól, hogy megmentsék a tűztől. De ugyanebből az okból az egyik lángoló hajót is elvontatták a még sértetlen vitorlások mellől. A hajnali tűzeset okait, körülményeit szakértők vizsgálják – tudatta a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Három hajó teljesen kiégett csütörtök hajnalban

Fotó: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Fotó: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Lángolt balatonföldvári kikötő

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top