Aktuális

14 dolog, amit nem tudtál Pavarottiról, a világhírű tenorról

A három tenor egyike, Luciano Pavarotti világszerte ünnepelt operaénekes volt. Magánélete azonban nem volt felhőtlen, botrányos válására idős korában került sor, utolsó éveit pedig gyógyíthatatlan betegsége nehezítette. Pavarotti ma lenne 81 éves.
  • Luciano Pavarotti, minden idők egyik legsikeresebb operaénekese szegény olasz családból indult. Már gyermekkorában belépett a templomi kórusba, és ahogy teltek az évek, egyre komolyabban vette az éneklést.
  • Később biztosítási ügynökként dolgozott, és e mellett 6 éven át képezte a hangját, mielőtt először igazi, komoly közönség elé lépett: Puccini Bohéméletének Rodolfóját énekelte.
  • A világsiker útjára akkor lépett, amikor beugróként Giuseppe di Stefanót, a kor sztárját és saját példaképét kellett helyettesítenie. Innentől karrierje egy feljebb ívelt, 1965-ben (azaz 30 évesen) már a milánói Scalában, ’68-ban pedig a New York-i Metropolitanben lépett fel.
  • A Metropolitanben Donizetti Az ezred lánya című operájában Tonióként lépett színpadra, amikor a közönség tizenhétszer tapsolta vissza. Ekkor lett visszavonhatatlanul világsztár.
  • Több mint 50 évet töltött színpadon, és elénekelt minden olyan darabot, amit csak kedve tartott, különösen Bellini, Donizetti, Puccini, Rossini, Verdi és Mozart műveiben.
14 dolog, amit nem tudtál Pavarottiról, a világhírű tenorról
  • Nemcsak szólóként, de a nagy hármassal, az 1990-ben megalakult “három tenor” formációval, Plácido Domingóval és José Carrerasszal közösen is óriási sikert aratott.
  • Nagyon hiú volt, kollégái, ismerősei szerint az öltözékének minden darabját gondosan megválogatta, mindig illatos volt. A szemöldökét festette, és arcának csak az előnyösebb oldalát engedte fotózni.
  • Fehér kendőt tartott a kezében, ezzel próbálta megelőzni azt, hogy szélesen gesztikuláljon, mert félt attól, hogy nevetségesen hat.
  • Mindig jókedvű és vicces volt, ezért a kollégái szerettek vele dolgozni. Egész karrierje alatt odafigyelt arra, hogy rendszeresen jótékonykodjon, különösen a hátrányos sorsú gyerekeket támogatta.
14 dolog, amit nem tudtál Pavarottiról, a világhírű tenorról
  • Az utolsó fellépésén, 2006-ban mindenki sírt. Pavarotti akkor már beteg volt, alig másfél évvel utána, 2007. szeptember 6-án meghalt hasnyálmirigyrákban.
  • Botrányos válásáért drágán megfizetett: amikor 35 év házasság után beleszeretett a nála sokkal fiatalabb asszisztensébe, és válni akart első feleségétől, akkor 60 millió fontot fizetett neki, azaz több mint húszmilliárd forintnak megfelelő összeget.
  • Nicoletta Mantovani 26 éves volt, amikor összeköltöztek Pavarottival, aki akkor 60 éves volt. A fiatal nő rengeteget dohányzott, és a tenor, aki betegesen került egész életében mindent, ami tönkretehette hangszálait, szó nélkül tűrte.
  • 2003-ban ikreik születtek, de csak a kislányuk maradt életben, kisfiuk a születéskor meghalt. A barátok és családtagok szerint egyáltalán nem bánt jól új felesége Pavarottival.
  • Halála után 3 végrendeletet találtak, és csak hosszas pereskedés után sikerült eldönteni, hogy kinek mennyi jár Pavarotti hagyatékából. A világhírű operaénekes életében rengeteg tartozást halmozott fel, több ingatlanát tetemes jelzálog terhelte.

Még több operaénekesekről: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top