Aktuális

Ünnepeljük ma a tudományos területen dolgozó nőket!

Agnes Mary Clerke nevét kevesen ismerik, azonban a XIX. században élő tudós egy olyan korban alkotott maradandót, amikor a nőknek kevés babér termett, különösen a csillagászat és egyéb természettudományok világában.

Mielőtt azonban megismerkednénk Clerke történetével, a cikk apropóját is meg kell említsük: ma ünneplik világszerte az Ada Lovelace-napot, amely a tudományos területen dolgozó nők szerepére kívánja felhívni a figyelmet. Ezt a napot 2009-ben rendezték meg először, a névadó Ada Lovelace-ről pedig azt kell tudni, hogy a XIX. században matematikusként és íróként tevékenykedett és többek között Charles Babbage mechanikai számítógépének leírását is ő készítette, illetve sokan őt tartják az első valódi programozónak is.

Ada Lovelace, aki az első valódi programozó lehetett (Fotó: Wikipedia)
Ada Lovelace, aki az első valódi programozó lehetett (Fotó: Wikipedia)

Nála kevésbé ismert Agnes Mary Clerke neve, aki 1842-ben született, és bár rövid élete volt (1907-ben halt meg), mégis komoly mértékben járult hozzá a brit Királyi Csillagászati Társaság (Royal Astronomical Society – RAS) munkájához.

Clerke Corkban született, középső gyerekként, egy nővére (Ellen Mary) és egy öccse (Aubrey St John) volt. Bár mindhárom Clerke-gyerek rendkívüli intelligenciáról tett tanúbizonyságot, a kor társadalmi normái miatt csak Aubrey-nak volt lehetősége, hogy egyetemen tanulhasson matematikát és természettudományokat. Azonban bankár apjuk komolyan vette az oktatás fontosságát, ezért mindhárom gyereket tanította otthon, kiemelten foglalkozva a tudományos tárgyakkal.

Agnes rengeteget írt, több mint 50 cikke jelent meg az Edinburgh Review című lapban, de számos tudományos írása került be a The Observatory éves kiadványába, és több mint 150 bejegyzést írt a Dictionary of National Biography című tudományos szótárba, valamint az Encyclopaedia Britannica 9. és 11. kiadásába. Emellett több könyvet is publikált, ezek közül az első, az A Popular History of Astronomy During the Nineteenth Century című kötet 1885-ben jelent meg. De számos további könyve is született a csillagászat és az asztrofizika témájában. Első művéről H.P. Hollis Fras, a RAS egyik munkatársa azt írta, hogy “rendkívüli értéket képvisel, a benne szereplő tudományos idézetek miatt.”

Agnes Clerke nevét a róla elnevezett tudományos érdemérem őrzi
Agnes Clerke nevét a róla elnevezett tudományos érdemérem őrzi

Clerke tudományos érdeklődésének köszönhetően végül két hónapot tölthetett a Jóreménység foki Royal Observatoryban, ahol jó barátságot kötött David Gill csillagásszal és feleségével, Isobellel. Így került be a londoni csillagászok társaságába, amelynek eredményeként 1889-ben felkérték, hogy csatlakozzon a greenwichi Royal Observatory stábjához, ahol különféle csillagászati számításokat kellett végeznie. Bár ezt a munkát akkortájt fiatalabb és kevésbé képzett diákokra bízták, Clerke-nek nőként nem sok más esélye volt, hogy ezen a területen alkalmazzák. Ennek ellenére végül visszautasította a felkérést, mivel nem garantálták, hogy a csillagászati megfigyelésekben is részt vehet, emellett úgy érezte, íróként jobban megfizetik.

Ezzel a lehetőséggel Clerke helyett három másik nő, Alice Everett, Edith Mary Rix (Lewis Caroll unokahúga) és Harriet Maud Furrniss élt. Munkájukért mindössze havi 4 font fizetést kaptak, és csak nagy nehezen engedték őket a távcsövek közelébe. Furniss helyét 1891-ben Annie Scott Russell vette át. Ő, Everett és Clerke 1892-ben közösen kérelmezték felvételüket a Royal Astronomical Societybe, azonban annak ellenére, hogy több vezető beosztású férfi is támogatta őket, kérelmüket elutasították. A hivatalos tagság helyett állandó belépőt kaptak a RAS gyűléseire. Végül 1903-ban tiszteletbeli ösztöndíjjal váltak a RAS hivatalos tagjaivá.

A RAS ma már komoly hangsúlyt fektet a nők tudományos munkájának elismerésére. Ennek jeleként két díjat is alapítottak: az egyik az Annie Maunder-érdemérem (Annie Scott Russel házasság utáni neve), amelyet a tudományos témák széles körben történő népszerűsítéséért, illetve az Agnes Clerke-érdemérmet, amelyet a csillagászat vagy geofizika terén végzett kiváló kutatásokért ítélnek oda.

További cikkek tudós nőkről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top