Aktuális

Teréz körúti robbantás: elavult térfigyelők lassítják a nyomozást

Még mindig elemzik a nyomozók a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyek a szeptember végén történt Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjének útját rögzítették.

Folyamatosan nő az a terület, amelyet a Teréz körúti robbantó valódi vagy lehetséges útvonalaként azonosítanak, és ezzel további felvételeket kell átnézniük a rendőröknek, ám a viszonylagos lassúság fő oka a szakértők szerint a kamerarendszerek elavultsága.

A Magyar Idők szerint az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága múlt heti zárt ülésén is beszélhettek a kamerák elavultságáról, hiszen utána Molnár Zsolt (MSZP) bizottsági elnök azt javasolta, hogy a jövőben költségvetési forrást különítsenek el a térfigyelő rendszerek korszerűsítésére, ami megkönnyíti a nyomozást a hasonló esetekben.

Orosz Ferenc adatvédelmi és biztonságtechnikai szaktanácsadó elmondta, hogy Magyarországon 140 ezer térfigyelő kamera üzemelhet, ebből mintegy 40 ezer Budapesten. Ezeknek csak egy részét működteti a rendőrség vagy valamely más hatóság, ezek általában korszerűek. A többi önkormányzati rendszer, illetve magáncégek, pénzintézetek, üzletek térfigyelő rendszerei, amelyek döntően elavultak, csak az alapfunkciónak felelnek meg; rögzítik, és tárolják a történteket.

A profi kamerák videót készítenek

Kincs István, az Őrmester vagyonvédelmi cég elnöke szerint a térfigyelő rendszerek többsége valóban csak az alapot tudja. A térfigyelő kamerák nem videofelvételt készítenek, hanem fotókat. Ráadásul az elavult rendszerek nehezen visszanézhetők. Keresni csak úgy lehet bennük, hogy egyenként végignézik az adott időszakban készült fotókat. Ez óriási időpocséklás, és lassítja a nyomozást – fejtette ki Kincs István.

Ezzel szemben az intelligens rendszerek csak egy felvételt készítenek percenként, ha nem történik semmi a megfigyelt területen, a visszakeresést pedig egy egyszerű számítógépes program biztosítja. A kereső, például egy nyomozó csak megadja a vizsgálandó időkeretet, és a program azonnal kiadja azokat a felvételeket, amelyek információt adhatnak a nyomozás szempontjából – magyarázta a szakértő.

Jönnek a bejelentések

Hétfőig 774 állampolgári bejelentés érkezett a hatóságokhoz, valamint 53 fotót és videót töltöttek fel a Police.hu-ról is elérhető oldalra a Teréz körúti robbantással kapcsolatban – közölte keddi számában a Magyar Idők.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top