nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
“Majd a Kabos kitalál ide valami jópofát” – 75 éve halt meg a magyar Chaplin

“Majd a Kabos kitalál ide valami jópofát” – 75 éve halt meg a magyar Chaplin

A nagy nevettető mondatait generációk fújják kívülről, elsősorban a Hyppolit, a lakájból. Rengeteg magyar filmet fémjelzett Kabos Gyula neve, de a legendás komikus élete a színpadon és a filmvásznon kívül nem volt annyira vicces. Halálának 75 évfordulóján emlékezünk rá.
Szarka Nóra
Szarka Nóra
f Ajánlom

Kabos Gyula, eredeti nevén Kann Gyula, Budapesten született, 1887. március 19-én. Gyula a három fiútestvér közül a leggyorsabb észjárású, a legrátermettebb és egyúttal a legérzékenyebb is. Nem csoda, hogy a család szeme fénye, mindene volt.

A Kann testvérek

A három lány közül kettő optikusnak tanult, a harmadik háztartásbeli maradt, hogy segítség legyen a törékeny édesanya mellett. Kabos Gyula idősebb bátyja, Móric, számtalan elmés találmányával vívja ki megbecsülését. Öccse, Márkusz, és egyben a legkisebb gyerek volt a legerősebb, lakatos a szakmájára nézve, “…ő aludt a díványon, én – az idősebb jogán – az ágyon. Ha későn jöttem és önzőn meggyújtottam a lámpát, ott láttam hatalmas nagy testét feküdni a díványon. Lába, feje lelógott, két izmos munkáskarja szétvetve, majdnem a földet érte, és én, az ingyenkenyeret fogyasztó diák, kényelmesen belesüppedtem az ágyba… Hosszú-hosszú évek múltak el, de ma is felkelek sokszor az ágyamból, és átpislantok a »szellemdíványra«, és kínálom szegény öcsémnek az ágyat, mely nem adatott meg neki soha. Jött a világháború! Húszéves sem volt!”

“...a szüleim irigylésre méltó, józan gondolkodású emberek voltak. Érthető, hogy engem is becsületes, reális pályára szántak. Könyvelőt akartak belőlem képeztetni. El is végeztem – akaratukhoz hűen – a kereskedelmi iskolát. Ugyanakkor az én akaratomról sem feledkeztem meg, és hűségesen látogattam a Szidi néni iskoláját, a szüleim tudta és belegyezése nélkül. A sikertől nem voltam meglepve. Már az iskolában is oly sikerem volt, hogy csak komikusnak lehettem jó. Sokat röhögtek a gyerekek az ugratásaimon. Borzasztó komolyan tudtam vicceket csinálni. Ha például valamelyik fiú nem tudott felelni, én felálltam, és a tanárt lehetetlenül hülye kérdésekkel addig tudtam lekötni, míg vége nem lett az órának…”

“…Nagybátyám, Leopold Meister, aki ugyancsak pesti származású ember volt, a leghíresebb amerikai színészek közé tartozott. Az apám: Kann Zsigmond fiatal korában újságíró volt Amerikában, ahol kitűnően megtanult bokszolni is. Itthon, ahova a (ezernyolcszáz) nyolcvanas években jött vissza, nem sok hasznát vette újságírói gyakorlatának, annál inkább annak, hogy jól tudott bokszolni. New Yorkban egy kitömött, nehéz bőrlabda lógott apám szobájában a plafonról, ezen gyakorolta reggelenként a bokszolást. Itt Pesten – engem bokszolt. Eleinte azért, mert sehogy sem akartam tanulni, később azért, mert színész akartam lenni. Ha nagyon megerőltettem magam, a számtalan kisebb jelentőségű bokszgyakorlaton kívül két-három olyan esetre is emlékszem, amikor édesapám győzelme annyira nyilvánvaló volt, hogy a világ semmiféle kincséért sem tudtam volna a kötelező tíz másodperc alatt ismét talpra állni. Így történt, hogy amikor először jelentettem be apámnak, hogy színész akarok lenni, ezt az elhatározásomat a szó szoros értelmében »kiverte a fejemből«.”

“…a kereskedelmibe iratkoztam be, ahol bizony nemigen büszkélkedtek velem derék tanáraim. Délelőtt a kereskedelmi iskola padjaiban ültem, délután Solymosinál tanultam, és este – a vér nem válik vízzé – boksztanfolyamra jártam. Nagyszerűen fejlődtem, és néhány hónap alatt a legjobb bokszoló lettem. Amikor tökéletesen kiképeztem magam a bokszolásban, elszöktem Pestről. Kunszentmártonba utaztam, ahol Gáspár Jenő színtársulatához szerződtem. Egész kunszentmártoni szereplésemből csak arra emlékszem, hogy apám három héten át, amíg ott színészkedtem, minden második nap lenézett hozzám, és mindig elvert. Azt hiszem, édesapám bérletet váltott a vonatra csak azért, hogy kényszerűen tétlen ökleit rajtam gyakorolja. Kunszentmártonból visszajöttem Pestre, és elvégeztem a Solymosi-iskolát, azután elszerződtem Szabadkára. Operettben léptem föl, táncoskomikus voltam…”

Első színpadi fellépése még diákkorában, statisztaként történik, a Népszínház színpadán, és színpadi balesettel zárul. Egy operettben, a kínai menyegző jelenete lámpavivőjeként elvéti nagy izgalmában a lépést, és a zenekari árokban köt ki. A zene abbamarad, mert a brácsásra esik. “…így lett az én első fellépésem lelépés. Szóval mindjárt a pályakezdeten azt csináltam, ami később is megmaradt szerepkörömnek: tragikus figurát alakítottam. Komikus volt, mert nevettek az emberek – tragikus volt, mert úgy megütöttem magam, hogy utána két hétig nyomtam az ágyat” – néhány héttel a 15. születésnapja után kerül sor erre a rosszul sikerült helyzetgyakorlatra.

Kabos és Gózon Gyula barátsága életük végéig tart

A pályainduláskor jó barátságot kötnek még Szabadkán, aztán közös hónapos szobát vesznek ki. Az ezernyi tréfa és színpadi közös fellépés valóságos komikus duetté érleli őket. Idővel Gózon, a jó barát Nagyváradra szerződik. Kabos egyedül érzi magát a társulatban, és Gózon se nagyon találja meg színpadi komikus párját Váradon. Mindketten keseregnek egymásért. Aztán egy nap, amikor Nagyvárad komikus kedvencét, Hajnal Györgyöt Budapestre szerződteti Beöthy László, Gózon beajánlja Kabost Erdélyi Miklós direktornak. Minthogy Szabadka nem esik messze Váradtól, Erdélyi elballag megnézni a “kis Gózon” ajánlottját a szabadkai színházba. Lelkesen tér vissza, és azonnali szerződést kínál fel Kabosnak. “…ilyen komikus még nem fordult meg Nagyváradon” – mondja Erdélyi. 

Sosem volt gazdag, hiába volt sztár

Rengeteg színházban játszott, sőt egy éven keresztül színi igazgató is volt. Filmszerepei, hangos sikerei miatt sokan azt hihették, hogy gazdag ember, pedig erről szó sem volt. Az Esti Kurír karácsonyi (1934) számában jelent meg egy riport, amely részletei sok mindenre rávilágítanak:

 “– …azt mondják, ön rengeteget keres.

Kabos Gyula: …öt esztendeje se éjjelem, se nappalom. Öt évvel ezelőtt támadt az a szerencsétlen gondolatom, hogy talán nekem sikerülhet valami nagyobb dolog. Akkor vettem át az Operettszínházat – és megbuktam. Körülbelül 200 000 pengő adósság származott belőle. Azt nyögöm, és nem tudok kilábalni belőle. Minden a hitelezőké. Ha két napig nem játszom, a harmadik napon nincs egy vasam sem.”

Amerikában halt meg

1939-ben az erősödő antiszemitizmus miatt családjával az Egyesült Államokba települt, ahol alkalmi fellépésekkel szórakoztatta a magyarul tudó közönséget. Filmvállalatok közül egyik sem alkalmazta, teljesen mellőzték, és utolsó évei keserűségben teltek. 1941. október 6-án hunyt el New Yorkban, Kobas néven temették el, és sírjára csak jóval később akadtak rá. 1996. november 30-án temették újra a Farkasréti temetőben.

Pályáját mint táncoskomikus kezdte, majd a pesti kabaré utánozhatatlan egyénisége lett, s maradandót alkotott vígjátékokban, komikus és tragikomikus szerepekben is. Hadaró és dadogó beszéddel, eszköztelen játékkal, félszeg mozdulatokkal, groteszk mimikával teremtett figuráját számos, 1931–1938 között készült film őrzi.

Még több régi magyar filmekről:

Játssz velünk egy kényeztető holt-tengeri ajándékcsomagért!
Azok között, akik helyesen válaszolnak kérdéseinkre, egy különleges kényeztető-bőrápoló csomagot sorsolunk ki!
NYERNI AKAROK!

Megosztás Facebookon