nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Újranyitott a francia templom, ahol megölték az idős papot

Újranyitott a francia templom, ahol megölték az idős papot

A ceremónia minden pillanatát "a megbocsátás, a megbékélés és a béke" vezeti – mondta a mise előtt a roueni érsek.
MTI/NLCafé
f Ajánlom

Körmenettel és ünnepi misével nyitott újra vasárnap az a francia templom, ahol két hónappal ezelőtt dzsihadisták megöltek egy papot. A megszentségtelenített templom megtisztítását szimbolizáló szertartást a katolikusok és a muzulmánok közti megbékélés jegyében Dominique Lebrun roueni érsek mutatta be a normandiai Saint-Etienne-du-Rouvray településen.

“Az egyházközösség elvesztette egyik pásztorát, a templomot meggyalázták, Isten ellen sértést követtek el, az én feladatom újranyitni a templomot, ahogy azt szokás egy megszentségtelenítés után” – fogalmazott az érsek.

Július 26-án ebben a templomban vágta el a 85 éves Jacques Hamel torkát két 19 éves iszlamista radikális, akik az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében követték el a merényletet. Ez volt az első katolikus imahely ellen elkövetett merénylet Európában alig két héttel a nizzai terrortámadást követően, amelyben 86-an vesztették életüket.

A testvériség napja

A merényletet követő napokban muzulmánok ezrei zarándokoltak el a franciaországi templomokba, a roueni katedrálisban a meggyilkolt pap gyászmiséjén pedig valamennyi egyház képviseltette magát. Két hónappal később ugyanebben a szellemben nyitotta meg újra a kapuit Saint-Etienne-du-Rouvray temploma. A 27 ezer lakosú kisváros mecsetének imámja a pénteki imán arra kérte a muzulmán híveket, hogy vegyenek részt a vasárnapi templomnyitáson.

“Ez a testvériség napja, remélem, hogy hívők és nem hívők, minden helyi itt van” – mondta Mohamed Karabila, a mecset vezetője.

A katolikus szertartásnak megfelelően a körmenet a paplak elől indult. A misét óriáskivetőn követhették azok, akik nem fértek be a 300 férőhelyes templomba.

Megosztás Facebookon