Aktuális

Durva! Így is becsaphatnak a trükkös tolvajok

Az arcátlanság nagy iskolája ez az újabb eset. És persze most is idős embert csaptak be a trükkös csalók. Szerencsére ezúttal nem voltak annyira ügyesek, a két nő viharos gyorsasággal bukott le, miután közel 4 millió forintot loptak el egy szegedi férfitól. Azt viszont nem árt tudni, mostanság ilyen szöveggel is átverhetnek.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség folytat eljárás két nő ellen, akik egy 82 éves szegedi idős férfit csaptak be, és fosztotta ki.

A két nő szeptember 26-án, hétfőn a déli órákban azzal az indokkal csöngetett be az idős férfi otthonába, hogy a hétvégi választás miatt jöttek. A gyanútlan öregúr persze beengedte őket. A trükkös csalók beszélgettek a férfival, életviteléről, vagyoni viszonyairól faggatták, bizalmába férkőztek, majd felajánlották neki, szívesen kötnek vele eltartási szerződést. Elterelték az idős férfi figyelmét, közben közel 1 millió forintját, két két aranynyakláncát és más arany ékszereit lopták el, majd távoztak a lakásból.

Aztán a két nő másnap nem restellt visszamenni az öregúrhoz, akit újabb trükkös csalással vertek át. Azt mondták neki, gyanús személyeket láttak a szeged-szőregi ingatlana körül, és felajánlották, autóval kiviszik, hogy körülnézzen. A még mindig mit sem sejtő férfi élt a lehetőséggel, kiment a két nővel az ingatlanba, ahol magához vette a házban tartott 2,6 millió forintját. Mivel táskát nem vitt magával, odaadta a két nőnek a pénzt, amíg visszaérnek a Szeged belvárosi lakásba. A csalók vissza is szállították az idős férfit, majd ismét addig csűrték-csavarták a szót, amíg nem figyelt, és ezt a pénzt is ellopták tőle.

A férfinek szerencsére gyorsan leesett a tantusz, és följelentette a rendőrségen a csalókat, akiket a nyomozók hamarosan elfogtak. Kiderült az egyik nő feltételes szabadlábon tölthette a felfüggesztett börtönbüntetését. Az újabb bűncselekmény után nem kérdéses, hogy a korábban kiszabott büntetést sem ússza meg.

Durva! Így is becsaphatnak a trükkös tolvajok

(Délmagyar)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top