Aktuális

100 ezres béremelést kapnak az egészségügyi dolgozók

Nemcsak az alapfizetéseket, hanem a mozgóbéreket, így az ügyeleti és készenléti díjakat is emelik az egészségügyben. Így a szakorvosok, gyógyszerészek akár 100 ezer forinttal többet vihetnek haza. A szeptember 1-jei béremelés a bérrendezés első lépése.

Közel 100 ezer egészségügyi dolgozónak jól kezdődött az ősz, hiszen a béremelést szeptember 1-jétől visszamenőlegesen kapják, ugyanakkor 11 ezer dolgozó átsorolását még nem végezték el, ezért a szeptemberi bérszámfejtésükben a számukra is járó megemelt összeg még nem jelenik meg. A kiigazítást szeptember 30-ig kell elvégezniük az egészségügyi intézményeknek. Minderről Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár tájékoztatott az M1 csütörtök reggeli műsorában.

A szakorvosok, gyógyszerészek alapbére szeptember 1-jétől 107 ezer forinttal emelkedik, majd 2017. november 1-jétől további 100 ezer forinttal. A szakdolgozók alapbére szeptember 1-jétől átlagosan 26,5 százalékkal, jövő év novemberétől 12 százalékkal, 2018-2019-ben pedig további 8-8 százalékkal nő a szaktárca ígérete szerint.

Az egészségügyben a kompetenciahatárokat is szeretnék megváltoztatni, így sok olyan ellátási feladatot, amit ma még az orvosok végeznek, a jövőben a felsőfokú diplomával rendelkező szakdolgozókra bíznának. Ezzel az intézkedéssel jelentősen csökkenhet az orvosok túlterheltsége – írja a hvg.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top