Aktuális

Iskolapadot is gyártanak a rabok a börtönben

Nagy tervei vannak a büntetés-végrehajtásnak, céljuk, hogy két év múlva minden fogvatartott tanuljon, vagy dolgozzon. A mutatók kedvezők, sorra nyílnak az új üzemek, ahol a rabok dolgozhatnak.

Két év múlva teljes foglalkoztatást szeretne a büntetés-végrehajtás (bv.) országos parancsnoksága Magyarországon. 2010-ben a rabok 55-60 százaléka dolgozott, ma 87 százalékuk, ami nemzetközi viszonylatban is kiemelkedőnek számít. 2010-ben észrevették, hogy a rabok többsége életében még egy percet sem dolgozott, de a környezetük, felmenőik esetében sem találkoztak ezzel. A Magyar Időknek nyilatkozó Csóri András altábornagy szerint a tanulásnak és a munkának óriási szerepe van abban, hogy a büntetés eléri-e a célját vagy sem, ezért döntöttek a teljes körű foglalkoztatás mellett.

Iskolapadot is gyártanak a rabok a börtönbenKét év múlva minden munkaképes rab dolgozni fog

A felvevőpiacot is megteremtette a kormány, az állami intézmények a fogvatartottak által gyártott bútorokat és egyéb eszközöket vásárolják, az iskolákba padok, táblák kerülnek, amit rabok gyártottak, és a börtönök élelmezését is saját terménnyel, hússal, pékáruval oldják meg.

Hamarosan egy száraztésztagyártó üzemmel és a tésztához szükséges tojás megtermeléséhez egy tojóházzal, Szirmabesenyőn pedig egy pékséggel bővül a bv. üzleti portfóliója. Fejlesztik a fémfeldolgozó üzemet, és ki szeretnék aknázni a külső bérmunkában rejlő lehetőségeket is.

A jövőben minden új börtönt úgy építenek, hogy megoldott legyen a fogvatartottak foglalkoztatása.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top