Aktuális

Fekete hétvége az utakon

141 baleset járt személyi sérüléssel az elmúlt három napban. Sajnos többen meghaltak ezen a fekete hétvégén.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának közleménye szerint az elmúlt 72 órában a rendőrök 141 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Az öt halálos kimenetelű balesetben összesen heten veszítették életüket, emellett pedig 44 közlekedési baleset végződött súlyos és 92 könnyű sérüléssel.

De nemcsak a baleseti helyszínelők számára volt rendkívül mozgalmas ez a fekete hétvége, a nyomozók elfogtak 475 embert, közülük több mint százat az ellenük érvényben lévő körözés alapján, háromszázat pedig bűncselekmény elkövetése közben értek tetten. A három nap alatt összesen 546 személyt állítottak elő a rendőrök, köztük 219-et bűncselekmény elkövetése, további 51-et pedig ittas vezetés gyanúja miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top