Aktuális

Nincs kibúvó az állatokon tesztelés tilalma alól

Kimondta az Európai Unió Bírósága, hogy az állatokon tesztelt kozmetikumok forgalomba hozatala akkor is megtiltható, ha a vizsgálatot az EU területén kívül végezték el.

Nem enged az unió bírósága az embertelen kozmetikai kísérletek kapcsán a szabályozásából.   Az ügy előzménye, hogy három kozmetikai vállalkozás állatkísérleteket végzett az Európai Unión kívül azért, hogy készítményeiket forgalomba hozhassák Japánban és Kínában is, ahol csak olyan kozmetikai szerek forgalmazhatók, amelyek hatásait előzőleg állatokon tesztelték.

A vonatkozó uniós rendelet olyan alternatív módszerek alkalmazását kívánja előmozdítani, amelyek helyettesíthetik az állatkísérleteket. Márpedig ezen célkitűzés elérését jelentősen veszélyeztetné, ha a tilalmakat meg lehetne kerülni pusztán azzal, hogy az EU-n kívül végzik el ezeket a kísérleteket – hangsúlyozta a bíróság.

Az Európai Unió területén 2004 óta tilos a kozmetikai termékek tesztelése állatokon, 2009 óta a kozmetikumok összetevőinek esetében sem engedélyezett. 2009 márciusától kezdve az állatokon kikísérletezett összetevőket tartalmazó kozmetikai szerek forgalomba hozatala is tilos az EU-ban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top