Aktuális

Összeütközött két kisrepülőgép Gödöllőnél, 4 halott

Az ütközés következtében lezuhant az egyik kisrepülőgép Gödöllő és Isaszeg között vasárnap reggel. A gépben két felnőtt és egy gyerek utazott, mindhárman szörnyethaltak. A másik kisrepülőben csak a pilóta ült, aki életét vesztette. A baleset pontos körülményeit csak a vizsgálatot követően tudják majd megmondani.

Vasárnap délelőtt összeütközött két kisrepülőgép Gödöllő külterületén. A gödöllői hivatásos tűzoltók két egysége kezdte meg a keresést a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vezetésével. Az egységek az egyik gép roncsát a Gödöllői Arborétum fás, bokros területén találták meg – számolt be honlapján a  Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

 A legfrissebb információk szerint hárman utaztak benne – két felnőtt és egy gyerek –, a baleset következtében életüket vesztették.

UPDATE (12:19)

Az esetleges másik roncsot rendőrök és tűzoltók csatárláncban kezdték keresni, és légi felderítés is folyt, végül egy honvédségi helikopter fedezte fel és azonosította a lezuhant gépet. Az első jelentések szerint a kisrepülőben csak a pilóta ült, aki életét vesztette.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top