Aktuális

Paralimpia 2016: Ezüstérmes a női tőrcsapat

A Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Hajmási Éva összeállítású magyar válogatott ezüstérmet szerzett a kerekesszékes vívók tőr csapatversenyében a riói paralimpia pénteki napján, miután a döntőben 45-28-ra kikapott Kínától.

Az együttes első csoportmeccsén magabiztosan, 45-23-ra verte a fehéroroszokat, majd a folytatásban 45-34-re kikapott a favorit kínaiaktól, s az elődöntőben akárcsak csütörtökön, a párbajtőr versenyben a hongkongiakkal találkozott, akiket nagy izgalmak után 41-40-re legyőzött.

Krajnyák kezdett Csang Csung-cujjal, akit az egyéni verseny bronzmérkőzésén legyőzött, most azonban a kínai nyert, mégpedig 5-1-re. A folytatásban Dani vívott Zsung Csinggel, ez az asszó is sima volt, 5-0 oda, majd következett Hajmási Csou Csing-csing ellen, de ő is kikapott (2-5), így az első kör után 15-3-as kínai vezetést mutatott az eredményjelző.

“Leírhatatlan érzés, hogy ilyen nagyot sikerült teljesítenünk, még nem is fogtam fel igazán” – nyilatkozott az MTI-nek Hajmási Éva. “Nagyon egységesek vagyunk, sok a munka mögöttünk, mind a páston, mind a magánéletben összetartóak, barátnők vagyunk.”

“Nem indult könnyen a nap, Zsuzsi és Gyöngyi ugyanis már négy napja vív folyamatosan, fáradtak is, Zsuzsinak ráadásul hasfal-sérülése is van, úgyhogy nem volt egyszerű a kezdet, de jól végződött. Az, hogy Hongkongot megvertük, parádés, korábban ugyanis még csak egyszer sikerült, egy világkupaversenyen. A döntőben Kína nagyon összeszedett volt, mi pedig talán egy kicsit leeresztettünk, de nagyon boldogok vagyunk az ezüstéremmel” mondta Hajmási.

A női tőrcsapat a magyar küldöttség 18. érmét nyerte Rióban, egy arany, nyolc ezüst és kilenc bronz az eddigi mérleg.

Dani Gyöngyi, Hajmási Éva és Krajnyák Zsuzsanna, az ezüstérmes magyar válogatott tagjai /Fotó: Koszticsák Szilárd, MTI
Dani Gyöngyi, Hajmási Éva és Krajnyák Zsuzsanna, az ezüstérmes magyar válogatott tagjai /Fotó: Koszticsák Szilárd, MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top