nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Ez van!
Orsós János buddhista gimit nyitott roma gyerekeknek Sajókazán

Orsós János buddhista gimit nyitott roma gyerekeknek Sajókazán

A Mérges Buddha című film egyik legmegrázóbb jelenetében Orsós János tanárt megkérdezik, mennyi időbe telne felzárkóztatni a legszegényebb roma településeket, mire ő azt válaszolja, hogy kétszáz évbe. De akkor mi értelme ennek az egésznek? Erre keresi a választ ez a magyar sorsról szóló osztrák-német dokumentumfilm.
TóCsa
TóCsa
f Ajánlom

Sajókaza egy borsodi község, nagyjából háromezren lakják, körülbelül ezren roma származásúak. Itt alapította meg buddhista iskoláját, a Dr. Ámbédkar Gimnáziumot Orsós János roma származású tanár és Derdák Tibor iskolaigazgató, hogy segítsenek a leszakadó környék elszegényedett fiataljain, és adjanak egy második esélyt azoknak, akik az élettől igazából egyetlen esélyt sem kaptak. A sors különös fintoraként erről a buddhista iskoláról épp egy német rendező, Stefan Ludwig forgatott izgalmas és tanulságos dokumentumfilmet német és osztrák pénzből, és idegenből jött emberként tökéletesen kapta el azt, milyen mély problémák rejtőznek a magyar társadalomban.

Egy község, két világ

A Mérges Buddha egy szimpatikusan objektív film, nem kíván direktben állást foglalni, ám mintegy mellékzöngeként mély humanizmusával mégis az emberség és a törődés mellett áll ki teljes mellszélességgel.

Orsós János buddhista gimit nyitott roma gyerekeknek Sajókazán

A nyitó képeken éneklő, jókedvű cigány fiatalokat látunk a község központjában, a két templomtorony közelében, ám a vidám dalolászást és mosolyokat rendre megszakítja egy arra cirkáló járőrkocsi, amelyik látványosan lelassít a srácok mellett elhaladva.

Két világ él itt egymás mellett: a magyaroké és a romáké, és bár karnyújtásnyira vannak egymástól, olyan, mintha több száz kilométer választaná el őket. Sajókazán a rendszerváltás óta szinte teljesen összeomlott a közoktatás, és tömegesen kerültek az utcára roma és nem roma fiatalok mindenféle iskolai végzettség nélkül, totális reménytelenségben. Ezen a helyzeten kívánt változtatni Orsós János és Derdák Tibor, akik Indiában szedték magukra a buddhizmus aktivizmusra épülő cselekvő-segítő formáját, és az ott tanultakat megpróbálták Magyarországon alkalmazni, amikor megalapították a Dr. Ámbédkar Gimnáziumot, hogy új esélyt adjanak azoknak, akik annak idején kipotyogtak az iskolákból.

Kicsoda Orsós János?

A film elsősorban nem Orsós János története, ő csak amolyan összekötő elem a különféle diákok sorsa között, bár van annyira izgalmas figura, hogy akár egy egész film róla szóljon.

Amikor arról mesél, hogy annyira elszigetelten nőtt fel távol a külvilágtól, hogy emlékei szerint úgy ötéves kora körül látott először fehér embert, akkor azért elgondolkodunk azon, hogy vannak az országnak olyan részei, melyeknek életébe egyáltalán nem látunk bele.

Orsós János tanár
Orsós János

Orsós klasszikus igaz ember a szó régimódi értelmében, aki önzetlenül segíteni akar, de nem álszent figura. Maga is bevallja, hogy a reménytelenség és a rengeteg kudarc olykor őt is maga alá gyűri, sőt kihozza a béketűréséből. A film egy pontján részben azért is megy vissza egy időre Indiába, hogy az útján reményt, megvilágosodást és erőt gyűjtsön ahhoz, hogy idehaza folytatni tudja embertelenül nehéz munkáját. Orsós afféle idegenvezetőként kalauzolja körbe a dokumentumfilmest a községben, bejárást engedve neki a legnyomorúságosabb lakokba is, és megismertetve őt a diákjaival. A diákokkal, akik közül sokan valamilyen cél érdekében veselkedtek neki az iskolának, gyakran annak ellenére, hogy a környezetük nagy része szerint teljesen értelmetlen, amit csinálnak, mert innen úgysem lehet kitörni.

Motiváció nélkül

A Mérges Buddha egyik legérdekesebb részében azt magyarázzák, hogy szinte a lehetetlennel egyenlő ambíciót belenevelni az olyan gyerekekbe, akiknek a szülei sokszor azt se tudják, hogy van különbség az általános iskola és a gimnázium között,

hiszen számukra az iskola mindig csak egy olyan kötelezettség volt, amin át kellett esni, és amint kinőttek az iskolakötelezettségi korból, mentek is isten hírével. A tanárok nem próbálták meg őket marasztalni vagy különösebb energiákat fordítani arra, hogy felkészítsék a srácokat a továbbtanulásra: magukban rég lemondtak róluk. Orsós maga is visszaemlékszik a diákéveire, amikor sokszor lelkesen jelentkezett, de ezt a tanárai a legtöbbször figyelmen kívül hagyták, mivel nem akarták elhinni, hogy valami értelmeset tudna mondani, és amikor reklamált, hogy miért kapott csak kettest, az volt a válasz, hogy neki mindegy, mert úgysem megy gimnáziumba.

Nincsenek követendő példák, nincs szinte senki, aki felcsillantaná a reményt egy jobb életre.

Ilyen körülmények között teljesítményszámba megy, hogy a sajókazai szegénytelepeket mégsem teljesen nyomorult helyként mutatja be a film, mert az emberek életöröme és az élet szeretete olykor még a legszörnyűbb körülményeken is képes felülemelkedni. A filmben sokszor láthatjuk a helybélieket játszani, táncolni, énekelni, és néhányuk – például az egyfolytában a lakása közepén szomorú arccal dohányzó anyuka – kivételével nem tűnnek olyannak, mint akik már feladták volna. Viszont a legtöbben megelégszenek azzal, amit a környék kínál nekik: feketézéssel, vasazással és olykor bizony lopással is.

Ők sem szentek

A film nem akarja szentként ábrázolni a sajókazai romákat, és azt is bemutatja, milyen pusztítást tudnak végezni maguk körül. Helyi gazdák vezetik körbe a dokumentumfilmest, és megmutatják az egyre lepusztultabb földbirtokokat, amikre a gazdájuk már azért nem épít újabb kaput és kerítést, mert úgyis csak ellopnák. Szó van rablásokról és arról is, hogy a magyarok és a romák világa annyira elkülönült egymástól, hogy ha egy magyar túl sokszor áll szóba a romákkal, automatikusan kiutálódik a saját környezetéből, és átsorolódik a cigányok táborába. Így történt ez az iskolaigazgató Derdák Tiborral is, aki a községben élő kétezer magyar emberből alig néhánnyal van köszönőviszonyban, míg a helyi ezerfős cigányságból majd mindenkit ismer.

Orsós János buddhista gimit nyitott roma gyerekeknek Sajókazán

Vagy ott van a diáklány, aki a gimnázium egyetlen fehér bőrű lányaként teljesen elveszítette a korábbi barátait, akik mind elfordultak tőle, miután megtudták, hogy cigányokkal barátkozik. A két világ között nincs átjárás, illetve aki valahogy mégis átmegy, az automatikusan ott is ragad az új helyén, és nincs visszaút.

A Mérges Buddha a politikát nem nagyon viszi bele a történetébe, de teljesen azért nem tudja kizárni. Bejátszásban láthatjuk Vona Gábor egyik beszédét, és egy Jobbikos képviselő parlamenti felszólalását a falubéli buddhista iskolák szellemisége ellen, mintha csak az volna a cél, hogy teljes sötétségben tartsák az elmaradott települések fiataljait.

Sok évtized munkája kell hozzá

A film több más diák mellett bemutat egy cigánylányt, aki színésznő szeretne lenni, egy másikat, akinek az álma az, hogy ügyvéd lehessen, és egy srácot, akinek tizenkilenc évesen kell gondoskodnia a feleségéről és a másfél éves gyermekéről. A gimnázium hosszú évek munkájával nevel beléjük némi ambíciót, és próbálja nekik megmutatni azt, hogy a világ nemcsak a községük cigánytelepéből áll – egy szuper jelenetben Ausztriába viszik őket helyi diákokkal ismerkedni –, és sokszor az alapok alapjától kell kezdeniük az oktatást, mert nincs mire építeniük.

A Mérges Buddha a sorsok bemutatásában is jeleskedik, de a legbátrabb húzása az, hogy bemutatja: embertelenül sok munkába és időbe telik az, hogy változást érjünk el, mert több évszázadnyi múltat nem lehet pár törvénnyel eltörölni.

Orsós János buddhista gimit nyitott roma gyerekeknek Sajókazán

És közben fel kell készülni arra, hogy jó ideig sokkal több lesz a sikernél a kudarc – a filmben is több diák hagyja ott az iskolát, mert helyette inkább feketézni mennek a pénz miatt –, a győztes pillanatokat pedig egy-egy tanuló sikere, továbbtanulása vagy új munkahelye jelentheti a mindennapi szenvedések közepette. Talán lehetünk annyira optimisták, hogy azt mondjuk, nem kell kétszáz év a felzárkóztatáshoz, de néhány évtized biztosan, persze csak akkor, ha megvan az akarat a segítésre, és közben hagyjuk az olyan embereket dolgozni, mint Orsós János és Derdák Tibor.

A Mérges Buddhát október elejétől érdemes keresni a mozik műsorán a Magyarhangya forgalmazásában.

Megosztás Facebookon