Aktuális

A magas parkolási díjak ellenére is bővíteni kellett a reptéri parkolót

A Liszt Ferenc repülőtér közvetlen közelében csöppet sem olcsó a parkolás. Ennek ellenére sokan igénybe veszik, és a biztonságos helyen hagyják az autójukat, ha hosszabb távra utaznak. A parkolóban éppen ezért 600 új helyet alakítottak ki, sőt idén még további bővítést is terveznek.

Újabb hatszáz férőhellyel bővült a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnél található parkoló, idén ezer új parkolót épít az üzemeltető Budapest Airport. A Holiday Parkoló Lite burkolata tömörített murva – kivéve az aszfaltozott járdákat és a mozgássérültek parkolóhelyeit –, fizetőautomatával és poggyászkocsi-kiadóval is felszerelt. Az üzemeltető szerint árazása miatt leginkább a hosszabb utazásra indulóknak kedvező az új parkoló, ahonnan 10-12 perc sétával elérhetik a terminált.

A Budapest Airport szerint az online foglalási rendszer és az ezzel járó kedvezmények bevezetése óta dinamikusan növekedik a parkolók kihasználtsága, ezért bővítették ismét a parkolót. A mostani ugyanis már a harmadik, és további újakat kialakítását is tervezik még az idén.

A legtávolabbi,
A legtávolabbi, “L”-lel jelölt parkolót bővítették Ferihegyen

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top