Aktuális

Haláláig rejtegette millióit az egyetemi könyvtáros

Csak egy átlagos egyetemi könyvtárosnak tűnt, halála után mégis négymillió dollárt hagyott az egyetemre.

Robert Marin egy átlagos egyetemi könyvtárosnak tűnt mindenki szemében, amíg ötven éven keresztül dolgozott a New Hampshire-i egyetemen. Augusztus végén bekövetkezett halálakor viszont négymillió dollárt hagyott az egyetemre.

Robertről köztudott volt, hogy szereti megfogni a pénzt, így sikerült nyugdíjas éveire félretennie négymillió dollárt. Már a hetvenes években elkezdte a spórolást, halála előtt már befektetési alapokban volt részesedése és több életbiztosítással is rendelkezett.

Robert Marin - Fotó: UNH
Robert Marin – Fotó: UNH

Mindezek mellett egyszerűen, bár nem túl egészségesen élt: reggelire chipset evett kólával, ebédre sajtos szendvicset, vacsorára pedig mirelitet melegített magának. A szórakozása is a könyvtárban volt: az ötven év alatt megnézett huszonkétezer filmet, és elolvasta a szinte az összes 1930 és 1937 között Amerikában megjelent könyvet is.

Robertnek egyetlen kikötése volt a négymillió dollárral kapcsolatban, abból 100 ezret a könyvtárnak kell megkapnia, a többit az egyetem arra költi, amire akarja.

Forrás: UNH Today

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top