Aktuális

Hazudik a vadász, a Dunába dobta a lelőtt kutyát

Nem az erdőben ásta el, hanem egyszerűen a Dunába dobta a francia turisták kutyájának tetemét az a vadász, aki szeptember elején csak úgy lepuffantotta a 2 éves jószágot.

Halőrök vették észre tegnap a Dunában a fekete kutya tetemét, amit hatósági állatorvos azonosított a testben lévő chip alapján. Megbizonyosodtak róla, hogy az egy hete a vízben ázó tetem a francia pár kétéves juhászkutyájáé. A kutya gazdái a történtek után nem tettek feljelentést, a rendőrég mégis vizsgálódni kezdett az ügyben. A 444 úgy tudja, a kutya tetemét az azonosítás után elhamvasztották.

Mint ahogy arról az NLCafé is beszámolt, szeptember elején lelőtték egy Magyarországon túrázó francia pár kutyáját. A vadásztársaság szerint az eb épp vadat űzött, és ilyenkor a vadállomány védelmében a vadász kilőheti a kutyát. Így is történt, majd rendőrt és tolmácsot hívott, hogy a turistákkal beszélhessen, később elhantolta az állatot. A francia pár szerint nem így történt, a vadásztársaság minden kijelentését cáfolják. A kutya tetemét a vadász kilövés után egyből a kocsiba dobta, és elhajtott, nem hívott sem tolmácsot, sem rendőrt.

A folyóban megtalált kutyatetem is a francia pár állításait támasztják alá.

Olvass még a kutyákról itt az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top