Aktuális

Szuperül keres az úszással Hosszú Katinka

Remekül teljesített Hosszú Katinka a rövidpályás úszó világkupa első három etapján, amivel nemcsak a szakaszgyőzelmet könyvelheti el, hanem plusz ötvenezer dollárt is.

A múlt hétvégén Moszkvában, előtte Berlinben és Chartres-ban tartották a rövidpályás úszó világkupa első három versenyét, amiket Hosszú Katinka fölényesen megnyert. Teljesítményével kilencvenezer dollárt keresett eddig az összesen kétmillió dolláros összdíjazású, FINA által támogatott, kilenc versenyszámos világbajnokságon.

A riói olimpián három aranyérmet nyert magyar úszózseni a franciaországi, a németországi és az oroszországi versenyen is a legtöbb pontot gyűjtötte úgy, hogy mindhárom helyszínen hét számban végzett az élen. A ponttáblázatot Hosszú Katinka 366 ponttal vezeti, őt másodikként a dán Jeanette Ottesen követi 141 ponttal. Nincs ez másként a pénzdíjak listáján sem, ott a moszkvai szakaszgyőzelemért járó 50 ezerrel együtt immár 91 és fél ezer dollárral áll az élen. 

Katinka valószínűleg idén is begyűjti az összetettben legjobbnak bizonyuló versenyzőnek járó százezer dolláros különprémiumot is, ami az előző négy évben sikerült.

A három állomást követő FINA-lajstromban további két magyar neve bukkan még fel: a nőknél 8000 dollárral Jakabos Zsuzsanna a nyolcadik, a férfiaknál pedig a csak egy viadalon indult Mészáros Márk a 27. eddigi 1000 dolláros keresményével.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top