Aktuális

Az osztrákok többsége támogatja a burka betiltását

Ausztriában még augusztus közepén kezdődött párbeszéd a viselet betiltásáról. A külügyminiszter szerint a viselet akadályozza az integrációt.

A hétszáz megkérdezett 66 százaléka nem engedélyezné a burkát, vagyis a szem kivételével az egész arcot és a testet elfedő muszlim női viseletet. Az ellenzők 41 százaléka “feltétlenül”, 25 százaléka “inkább” az elfátyolozás ellen foglalt állást Peter Hajek közvélemény-kutató intézetének felmérésében. A válaszadók 31 százaléka elutasította az öltözet szabályozását, 12 százalék határozottan a tilalom ellen foglalt állást. A felmérésben résztvevők három százaléka nem nyilvánított véleményt a kérdésben. 

Ausztriában még augusztus közepén kezdődött párbeszéd a viselet betiltásáról. Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter szerint a burka viselése határozottan gátolja az integrációt. Párttársa, Wolfgang Sobotka belügyi tárcavezető a burka általános betiltását alkotmányjogilag tartotta problémásnak. Úgy vélte: alkalmi jelleggel korlátozni lehetne a viseletet, például autóvezetésnél, utazásnál vagy tüntetésen való részvétel esetén. 

Nem ért egyet a burka viselésének betiltásával Christian Kern osztrák kancellár. A szociáldemokrata kormányfő korábban megfogalmazott meglátása szerint a beilleszkedést ez nem segíti elő érdemben. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) azonban megosztott a kérdésben. Andreas Schieder frakcióvezető támogatná a néppárti javaslatot, amennyiben annak megvalósítása “értelmes és hatásos” lesz. Hans Niessl burgenlandi tartományvezető, szociáldemokrata politikus is kiállt a burka betiltása mellett. 

Az osztrákok többsége támogatja a burka betiltását

Ausztriában az év eleji adatok szerint nagyjából 600 ezer muszlim él. Becslések szerint 15 év múlva 900 ezren lesznek, és a 8,5 milliós lakosság tíz százalékát teszik ki. 1991-ben 160 ezer, a hetvenes évek elején pedig 23 ezer muszlim volt az országban.

Ausztriában nem szabályozzák az utcai megjelenést, sem az arc elfátyolozását. Az egész testet elfedő fürdőruha, a burkini viselését eddig az alsó-ausztriai Melk, Korneuburg és Hainburg fürdőiben tiltották be.

Olvass még többet a burkáról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top